Könyvtári napok Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2012. október 10. szerda, 17:03
Október 1-jétől került megrendezésre Bükkábrányban is az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozata, amely a hét szinte minden napján kínált valamilyen tartalmas programot az érdeklődőknek.
Hétfőn a miskolci Irodalmi Rádió három szerzője látogatott a községbe. Zsoldos Árpáddal, Horváth Dávid Boldizsárral és Papp Andrással a könyvtár olvasótermében találkozhatott a nagyközönség, ahol nem csak az ő tollukból származó írások hangzottak el, hanem Garad Annamária több Barna László művet is felolvasott.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Kedden délután Dr. Szarka Annamária homeopátiás orvos tartott előadást: "Felkészülés a téli hónapokra a természet erejével" címmel. Sok érdekes és hasznos tanáccsal látta el a hallgatóságot, hogy miként védekezhetnek a vírusos fertőzések ellen.
Csütörtökön új program indult útjára. A papírszínház előadásai minden hónapban várják majd a gyerekeket. Az első "előadáson" Violetta és Rigoletto című mesét láthatták a gyerekek.
Pénteken délután 5 csapat mérhette össze tudását a számítógépek előtt. Nevezni párban lehetett, egy szülő és egy gyermek alkotta a csapatot. 1 óra alatt kellett válaszolni 20 kérdésre. A kérdések magukba foglalták az informatikát, matematikát, földrajzot, történelmet, zenét, irodalmat, mérték a logikai készséget.
A hét utolsó programja a Katáng Együttes koncertje volt. Vasárnap délután Miskolcra utazhattak a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárba a népmese napjára hirdetett rajzverseny legjobb alkotói, ahol egy vidám játékos koncert részesei lehettek.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!