Testületi ülés volt Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2012. szeptember 11. kedd, 18:04
Mezőnyárád Képviselő Testülete szeptember 10-én tartotta soron következő rendes ülését. Ezúttal hat napirendi pont került a testület elé.
 
Elsőként az Önkormányzat 2012. évi költségvetésének módosítása volt a téma.
Az erről szóló írásos anyagot a képviselők már előre megkapták tanulmányozás céljára. A módosításokra azért volt szükség, hogy az úgynevezett pótelőirányzatok, melyek a költségvetés korábbi megállapításakor még előre nem voltak láthatóak, megbeszélésre kerülhessenek. A polgármesteri beszámolóban elhangzott, hogy a község hitel állománya ez évben nem növekedett, az önkormányzati kiadásokat továbbra is a bér kifizetésekre és az intézmények fenntartására fordított összeg jelenti.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A beszámolót és az összegszerű módosításokat a testület tagjai egyhangú igen szavazattal fogadták el.

Második napirendben tájékoztató hangzott el az Önkormányzat első félévi gazdálkodásáról.
A szintén előre elkészített és kiadott írásos anyag és a polgármesteri beszámoló tanúsága szerint nem volt jelentős változás a tervezetthez képest. Összességében megállapítást nyert, hogy az Önkormányzatnak takarékos gazdálkodást sikerült folytatnia az eddigiekben.
Külön is szó eset azokról az egyelőre még bizonytalan pontokról, amelyeket az iskola állami átvétele hoz majd magával. A beszámoló szintén egyhangú igen szavazással lett elfogadva.
 
Harmadik napirendi pontban a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázat 2013. évi fordulójához történő csatlakozásról kellett döntenie a testületnek.
Bár a pályázati kiírás még nem érkezett meg, a pályázathoz történő jövő évi csatlakozást mindenki elfogadta.
 
Negyedik fő téma az önkormányzati törvény változásairól szóló beszámoló volt.
Dr. Horváth László polgármester tájékoztatása szerint az alacsony lélekszámú, vagyis 2000 fő alatti településeknek csatlakozniuk kell valamelyik szomszédos településhez, közös önkormányzati hivatal kialakítása végett, ahol az államigazgatási ügyek intézése történik majd. Az önkormányzat önállósága megmarad, csak közös hivatalok jönnek létre.
Fő kérdés volt, hogy a község Mezőkereszteshez csatlakozzon-e, vagy más településhez. A testület és a polgármester véleménye szerint a mezőkeresztesi csatlakozás tűnik a legelőnyösebbnek. Az ehhez szükséges előkészítő munkákhoz a polgármester felhatalmazást kapott a testületi tagoktól.
 
Ötödik napirendben a Nyárádi Lovas Napok rendezvényhez nyújtandó támogatásról született döntés.
A rendezvény a közelmúltban már lezajlott, rendezési költsége 1 millió 300 ezer Ft volt. Ehhez járult hozzá az Önkormányzat 150 ezer Ft-tal. A testület utólagosan is egyet értett a támogatással.
 
Hatodik napirendi pont keretében az Ügyrendi Bizottság beszámolója hangzott el, mely szerint a tagok a legutóbbi ülésen döntöttek a polgármesteri tiszteletdíj és költségtérítés emeléséről, tekintettel az emelkedő költségekre, különösen az üzemanyag árakra. Ez mindösszesen bruttó 19 000 Ft emelést jelentett volna. Képviselői javaslatra azonban 5 igen, 1 nem és 1 tartózkodás mellett az emelés mértéke bruttó 38 575 Ft lett, az illetmény és a költségátalány tekintetében összesen.
 
Hetedikként az időszerű feladatok megbeszélése zajlott az ülésen.
Ezen belül külön is szó esett arról a két sikeres rendezvényről, amelyek a nyár folyamán zajlottak. Közülük is a Béka-fesztivál örvendett kiemelt sikernek, amely évről évre növekedni látszik.
Felvetődött továbbá a könyvtár környéki és egyéb területek rendben tartásának fontossága, a Kácsi patak medrének tisztán tartása, valamint a közlekedési táblák állapotának feljavítása és egy, az orvosi rendelő előtt kialakítandó zebra létesítése is.
 
Az ülésről készült vágatlan felvételt szeptember 13-án csütörtökön 17 óra 30 perces kezdettel láthatják nézőink az Eleven Televízió műsorán.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!