Jelentős változások az egészségügyi ellátásban
Írta: Eleven Televízió   
2012. július 30. hétfő, 11:10
Olyan, az egész ország területét érintő átalakítások történtek az egészségügyi ellátásban, amelyek térségünket sem kerülték el.
Július 1-től 35 év működés után megszűnt az aktív fekvőbeteg ellátás az eddig miskolci Semmelweis Kórház fenntartásában lévő mezőkövesdi belgyógyászati osztályon.
Mivel nézőink közül is többen érdeklődtek az életbe lépett változásokkal kapcsolatosan, igyekeztünk különböző forrásokból tájékozódni a kialakult helyzetről.
A minisztériumi döntés értelmében a délborsodi térségben található 23 községet két részre osztották.
Mezőnyárád és az attól keletre lévő 12 település a miskolci ellátási körzetbe, míg az attól nyugatra eső területek az egri vonzáskörzethez kerültek.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A mezőkövesdi kórházban mindez 30 ágyas leépítést jelent, az aktív ellátás teljesen megszűnik, mindössze a krónikus részleg (közismert nevén az elfekvő) marad meg.
Befejezi működését az ambuláns ellátásra szakosodott belgyógyászati osztály is, amely eddig napi 24 órában fogadott betegeket. Ennek visszaállítására ugyan lobbit indítottak az illetékesek, de az eredményre egyelőre várni kell. A jövőben tehát az intézmény nem fogadhatja a mentővel eddig oda szállított betegeket. Őket a mentőszolgálatnak tovább kell vinnie vagy Egerbe, vagy Miskolcra, attól függően, melyik település lakói.
Egyes vélemények szerint ennek előnye, hogy egy jobban felszerelt intézmény látja el a beteget. Ugyanakkor jelentősen megnőhet a szállítási és várakozási idő, ami komoly kockázatot jelenthet pl. egy agyvérzéses, vagy szívinfarktusos esetben.
A különböző betegségekben szenvedők azonban nem biztos, hogy a fent említett két intézményében kaphatják meg a szükséges ellátást. Adott esetben Debrecen, vagy Budapest valamely kórháza lehet az illetékes a beteg gyógyításában.
Arról, hogy mely település hová tartozik orvosi szakterületet érintően a következő linken tájékozódhatnak nézőink, olvasóink: http://tek2012.gyemszi.hu/tek1/index.php

A köznyelvben SZTK-ként ismert Városi Önkormányzat Rendelőintézetét a fenti változások nem érintik. Dr. Tóth József az intézmény orvos-igazgatója telefonon arról tájékoztatta televíziónkat, hogy a szakrendelések rendje és azok rendelési ideje a továbbiakban is változatlan marad, illetve a kórház épületében működő kardiológiai és belgyógyászati szakrendelést sem érinti semmilyen változás.
A város Önkormányzata - mint fenntartó - az intézmény átfogó fejlesztésére kész tervekkel rendelkezik, amely által 124 millió forintos beruházás valósulhat meg az épületben. Sikeres pályázat esetén a térség egy komplex egészségügyi ellátó központja jöhet létre.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!