Több bűncselekményt göngyölített fel a Mezőkövesdi Rk.
Írta: Eleven Televízió   
2012. július 12. csütörtök, 07:39
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság illetékességi területén két jelentős betöréses sorozat ügyében jártak el sikeresen a bűnügyi osztály munkatársai.
Az első esetnél illetéktelen behatolók több mint tíz zártkertes ingatlanba tettek kárt Mezőkövesd és Szomolya között, így a rendőrség betöréses lopás vétségének gyanúja miatt indított eljárást. „Hosszú nyomozás végén eredményesen zárult az ügy, ugyanis a nyomozás során ismertté vált adatok segítségével fény derült annak a négy füzesabonyi és mezőszemerei lakosnak a kilétére, akik a bűncselekményeket elkövették. A gyanúsítottak kihallgatása és beismerő vallomása után két személy már előzetes letartoztatásba került.” – emelte ki dr. Ongai Péter rendőr alezredes, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A másik esetben három mezőkövesdi családi házba törtek be az elkövetők, ahonnan többek között aranyékszereket, digitális fényképezőgépet és egyéb értékes tárgyakat tulajdonítottak el. A rendőrség munkatársai itt is eredményesen derítették fel a bűncselekményt. Ebben az ügyben két erdőtelki személy került a látótérbe, akik a kihallgatás során beismerő vallomást tettek, így őrizetbe vételük mellett folyik ellenük a büntetőjogi eljárás.
A rend őreinek a vagyon ellen elkövetett bűncselekmények mellett Szentistvánon kábítószerrel való visszaélés miatt kellett intézkedniük. „Lakossági bejelentés alapján jutottunk el egy helyi lakoshoz, aki saját fogyasztásra vadkendert termesztett a kertjében. A helyszíni szemle keretében lefoglaltuk a kábítószert. A tulajdonos beismerte tettét, ellene kábítószerrel való visszaélés vétségében folyik a büntetőjogi eljárás.” – mondta dr. Ongai Péter.
A rendőrség szakemberei a bűnesetek mellett egy június 27-én történt közlekedési baleset ügyében is eljárást folytatnak. A baleset szerdán délután a Városi Galéria előtt lévő gyalogos-átkelőhelyen történt, ahol egy autó és egy kerékpáros ütközött össze. A kerékpáros 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított az ügyben. A helyszíni szemle alapján a kerékpáros felelőssége is felmerült, de a baleset körülményeire és a vétkes kilétére csak az eljárás lefolytatása után derül fény. A szakemberek mindenkinek szeretnék felhívni a figyelmét az óvatos és körültekintő közlekedésre, hiszen egy pillanatnyi figyelmetlenség is súlyos következményekkel járhat.
 
Forrás: www.mezokovesd.hu
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!