Mezőkövesdi hírek - 2012. június 27.
Írta: Eleven Televízió   
2012. június 27. szerda, 15:10
Megkezdődött a szennyvízberuházás

Mintegy kétmilliárd forintból megépül a csatornarendszer befejező üteme Mezőkövesden. A városközpontot érintő beruházásnak köszönhetően 100%-os lesz a szennyvízrendszer kiépítettsége a településen. A fejlesztés három ütemben valósul meg, ugyanis a Keleti és a Nyugati területek teljes kiépítése után a középső régióban is elkezdődhettek a munkálatok. Mezőkövesd Önkormányzata a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán sikeresen szerepelt 2007-ben, így városunk az 1 982 592 733 Ft összértékű fejlesztéshez 685 203 823 Ft-ot nyert el támogatásként az Európai Uniótól. A projekt az EU támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A szennyvízberuházás ünnepélyes megnyitóját június 22-én rendezték meg. Az eseményen elsőként Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára mondott köszöntőt, aki kiemelte a fejlesztés jelentőségét. Tállai András örömét fejezte ki, hogy az öt évvel ezelőtt megnyert projekt munkálatai hosszas előzmények után végre megkezdődhetnek és a térség legtöbb települése után Mezőkövesden is teljes egészében kiépülhet a szennyvízhálózat. Az államtitkár hangsúlyozta továbbá, hogy a városban zajló csatornázással párhuzamosan a Zsóri üdülőterületén önerőből valósul meg a szennyvízrendszer kiépítése. Tállai András kiemelte, hogy a projekt befejezése után egy új tervet kell majd kidolgozni, amely biztosíthatja a város továbbfejlődését.
Ezt követően dr. Fekete Zoltán polgármester osztotta meg gondolatait a projekttel kapcsolatban. Városunk első embere beszámolt a fejlesztés előzményeiről, melyből kiderült többek között, hogy a kivitelezői szerződést idén március 29-én írták alá. A döntés értelmében a Hídépítő Zrt. fogja elvégezni a kivitelezési munkálatokat. dr. Fekete Zoltán ismertette továbbá a fejlesztés legfontosabb műszaki paramétereit. A beruházás során összesen 2265 ingatlan szennyvíz bekötése valósul meg, amihez a kivitelező cég szakemberei közel 30 km gerincvezetéket és több mint 24 km házi bekötővezetéket fognak megépíteni. A projekt keretében mintegy 725 db akna, valamint 6 db új szennyvízátemelő létesül. A hálózat biztonságos üzemeltetése érdekében a már meglévő szennyvízátemelőket is korszerűsíteni fogják.
A nyitó ünnepség zárásaként Sál László, a Hídépítő Zrt. vezérigazgató-helyettese mutatta be a beruházás menetét a jelenlévőknek, aki többek között kiemelte, hogy a projekt kiépítése helyi vállalkozók bevonásával valósul meg. A fejlesztés munkálatait 2013 nyarának végére, legkésőbb ősz elejére szeretnék befejezni, melyhez véleménye szerint minden feltétel adott. Sál László elmondta, hogy a fejlesztés a Piaccsarnok és az Autóbusz-állomás közötti területen kezdődött meg. A Hídépítő Zrt. vezérigazgató-helyettese hozzátette, hogy a csatornázott utcákat a lehető leggyorsabban rá fogják kötni a már meglévő hálózatra. Az útburkolat helyreállítása során először egy ideiglenes speciális réteget terítenek le, míg a végleges burkolat a projekt befejező fázisában, azaz 2013 nyarán és őszén készül majd el. Sál László elmondta, hogy igyekeznek hatékonyan végrehajtani a hálózat kiépítését, azért hogy a közlekedést és a projektben érintett lakosokat a lehető legkisebb mértékben akadályozzák. A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy a lakossági észrevételek és panaszok alkalmával minden esetben körültekintően fognak eljárni. Sál László a projekttel kapcsolatban felmerülő kellemetlenségek miatt a lakosság türelmét és megértését kéri.
B. K.



Három évtized a fazekasság jegyében

Három évtized fazekas munkásságát, termését mutatja be a mezőkövesdi Fehér Tibor fazekas kiállítása, amely június 22-én nyílt meg a II. Matyó Expo és Fesztivál keretében a Matyó Múzeumban.

Fehér Tibor több mint 30 éve döntött úgy, hogy a kézműves mesterségek közül a fazekasságot választja, mert ehhez mind fizikai, mind szellemi munkára is szükség van. Az évtizedek alatt a szakma iránti alázatának, a kitartó munkájának eredményeképpen az Észak-Magyarország, de mondhatni az ország kiemelkedő népi iparművészévé nőtte ki magát. Ma már mondhatni – és nem csak szakmai körökben –, hogy unikumnak számít, ha valaki Fehér Tibor által készített fazekas termék tulajdonosa.
A három évtized alatt számos kiállításon szerepelt munkáival, jelentős szakmai elismerésekben részesült, amelyek mind-mind csak előrevitték az úton, arra sarkalták, hogy még termékenyebb legyen. Alkotásaira az alapos kidolgozottság, a változatos, de mégis a hagyományokból táplálkozó motívumkincs jellemző.
Június 22-én délután e 30 év kincseiből mutattak be összeállítást, válogatást a Matyó Múzeumban berendezett kiállításon.
A tárlatmegnyitón elsőként dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere köszöntötte a megjelenteket, méltatta Fehér Tibor munkásságát.
„Fehér Tibor munkái a fazekasmesterség remekei” – ezt már Csupor István, a Néprajzi Múzeum főmuzeológusa mondta megnyitó beszédében. A szakember kiemelte, hogy Fehér Tibor tevékenysége, szakmaszeretete, alkotásainak kidolgozottsága példaértékű lehet a ma tevékenykedő népművészek, népi iparművészek, illetve fazekasok előtt.
Az ünnepségen a Matyó Néptáncegyüttes szólótáncosai is közreműködtek, akik a Matyó Népművészeti Egyesület nevében tánccal köszöntötték Fehér Tibort. A kiállítás október 15-ig tekinthető meg a Matyó Múzeumban.
M. Zs.



Matyó Expo és kiállítás

A hazai ízek, ízvilág volt a központi témája az immár második alkalommal megszervezett Matyó Expo és kiállításnak. A cégek, vállalatok mustráját június 22-24-én rendezték meg.

A tavalyi évben útnak induló kezdeményezésként 2012-ben kiállítók foglalták el a Városi Sportcsarnokot a Matyó Expo és Fesztivál keretében, hogy bemutathassák termékeiket, szolgáltatásaikat az érdeklődőknek.
Ebben az esztendőben is mintegy 50-80 cég, vállalat mutatta be kínálatát. Idén a központi szerep a hazai ízeké volt, így több standon kóstolhattak az érdeklődők hazai kolbászt, hústermékeket, magyar borokat.
A hazai ízvilágot felvonultató standok mellett háztartási gépeket, játékokat, bútorokat, textileket kínáló cégek is bemutatták portékájukat.
Az idei kiállítás is sikeresnek mondható, hiszen szép számban voltak kíváncsiak az expora, talán elmondható, hogy többen látogattak el a Sportcsarnokba, mint az előző esztendőben.
Idén is elismerték az Expo legjobbjait. A díjátadón dr. Fekete Zoltán polgármester mondott köszöntőt és adta át Mezőkövesd Város Különdíját az Érv Zrt. számára, aki egyben a rendezvény egyik fő támogatója is volt.
M. Zs.



Város Napja

Vargáné Mezei Erzsébet lett az „Év köztisztviselője” 2012-ben. Emellett átadták az Év legjobb tanulója, az Év ifjú művésze, az Év ifjú sportolója, az Év ifjú szakmunkása, az Év diákja elismerős címeket is az idei Város napi Ünnepség keretében június 22-én.
A Városi napi ünnepség elején Mezőkövesd Város Önkormányzata nevében koszorút helyezett el Hunyadi Mátyás királyunk szobránál dr. Fekete Zoltán polgármester, dr. Hajdu András és Vámos Zoltán alpolgármesterek, illetve dr. Jakab Orsolya jegyző.
A program ezt követően a Közösségi Ház színháztermében folytatódott, ahol a Szent László Kamarakórus Egyesület által adott kulturális műsort követően dr. Hajdu András alpolgármester mondott ünnepi köszöntőt. Dr. Hajdu András beszédében elmondta, hogy az elmúlt esztendőkben jelentős változáson, fejlődésen ment át Mezőkövesd. Az alpolgármester ennek kapcsán a „Kő, papír, olló” játék hasonlatával élt, hiszen a településen évekkel ezelőtt elindult a tervezési munka, a pályázatok elkészítése, az elképzelések papírra vetése. Ezt követte az alapkő lerakása, az építkezés ideje, amelyet az olló követett, hiszen az elkészült beruházásokat ünnepélyes szalagátvágással átadták. Dr. Hajdu András alpolgármester hozzátette, hogy a városvezetés jelenleg és a jövőben is azon dolgozik, hogy ez az építkezés ne álljon meg, hogy továbbfejlődjön Mezőkövesd. Kiemelte, hogy a fejlesztések mellett fontos, hogy legyenek olyanok, akik kulturális, művészeti, sporteredményekkel hozzájárulnak ahhoz, hogy ezeket az épületeket megtöltsék tartalommal, hogy a jövőben is legyenek olyanok, akik továbbépítik településünket. Ebben a munkában pedig kiemelkedő szerepet töltenek be a diákok, a fiatalok.
Dr. Hajdu András köszöntő gondolatai után adták át az „Év köztisztviselője” elismerést, amelyet 2012-ben Vargáné Mezei Erzsébet kapott meg.
Vargáné Mezei Erzsébet 1976-tól szociális gondozónőként, ezt követően a Városi Tanács Igazgatási Osztályán adminisztrátorként, majd 1977-től igazgatási ügyintézőként végezte munkáját. 1983-tól anyakönyvvezetőként is közreműködött. 1991-től szociális ügyintézőként végzi munkáját. Jelenleg a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű, aktív korú személyek és családok ellátásával kapcsolatos feladatokat látja el.
Vargáné Mezei Erzsébetet nagyon meghatotta, hogy ő vehette át a Város Napján ezt a megtisztelő díjat.
„Nagy megtiszteltetés számomra ez a díj, és az ezzel járó elismerés, mert úgy érzem, hogy ezzel a közszolgálatban végzett több évtizedes munkám elismerést nyert. Hivatali munkámat fiatalon, szociális gondozónőként kezdtem, bár ez a tevékenység az akkori képzettségemtől távol állt, de a segítő, támogató munkát már akkor is közel éreztem magamhoz. Munkavégzésem során mindig is fontos volt számomra az emberekkel való kapcsolat, fontosnak éreztem, hogy segíteni tudjak az arra rászorulóknak a szociális gondok enyhítésében. A hivatali munkám során jelenleg a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű emberek szociális támogatásával foglalkozom, amely területen fontos a szociális érzékenység, az empátia, a problémák bizalmas kezelése. Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik e megtisztelő elismerés odaítélésében támogattak, a jövőben is igyekszem, hogy méltó legyek erre a címre” – mondta el könnybe lábadt szemmel Vargáné Mezei Erzsébet.
Ezt követően adták át a városban tanuló diákok munkáját elismerő díjakat. Elsőként azokat a tanulókat jutalmazták akiket iskolájuk önálló döntése alapján érdemesnek talált a város előtti elismerésre. Az iskoláknak legfeljebb öt diák jelölésére volt lehetőségük.
Az „Év legjobb tanulója” Valkó Boglárka lett. Az ”Év ifjú művésze” kitüntető címet a felterjesztett diákok közül Kaló Vencel Konrád vehette át 2012-ben.
Az ”Év ifjú sportolója” kitüntető címet 2012-ben Kós Nikolettának ítélték oda.
A „Városomért” kategória díjazottja 2012-ben Gereben Eszter lett.
Az „Év ifjú szakmunkása” kitüntető címet a Széchenyi István Szakképző Iskola felterjesztése alapján Lénárt Gábor diák nyerte el.
A 2012 évben az „Az év diákja”elismerésben részesült Hegedűs Lili.

M. Zs.



Zenei, szórakoztató programok a Matyó Expo és Fesztiválon

A hivatalos program, a kiállításmegnyitók, a díjátadások mellett könnyedebb programokkal is készültek a rendezvény szervezői a három napos Matyó Expo és Fesztiválon Mezőkövesden. Szombaton és vasárnap egész nap mezőgazdasági gépbemutatóval, gyermek játszóházzal, valamint kirakodóvásárral várták az érdeklődőket, a gyerekeket. Az egyik támogató, az OTP Bank Zrt. játékos sátrat állított fel, ahol óriás társasjátékkal, kirakóval játszhattak a gyerekek. Emellett a színpadon folyamatosan kulturális, zenés, táncos produkciót láthatott a közönség.
Szombat kora délután zumba bemutatón vehettek részt a mozogni vágyók, majd pedig a legkisebbeket a Tekergő Bábszínház szórakoztatta. A délután következő részében a fúvószenekaroké és a mazsoretteké lett a főszerep. Idén a hazai, mezőkövesdi fúvósok és táncosok mellett Egerből, Szihalomról, Emődről érkeztek vendégcsapatok, akik elsőként felvonultak a Szabadidőparkban, aztán pedig átvették a színpadot, ahol felváltva láthatta a közönség a mazsorettek produkcióit és hallgathatta meg a zenekarok játékát. A szombat estét Somló Tamás koncertje zárta, amelyre sokan kilátogattak, megtöltve a Szabadidőparkot.
Vasárnap is kora délután indult a program a zumba bemutatóval. Ezt követően a hagyományőrzésé lett a főszerep, hiszen a színpadon a Matyó Nagymama Klub, a Matyó Néptáncegyüttes, a Matyó Népi Együttes, valamint a gyermek néptánccsoport váltotta egymást. A programok során a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület, a Maszk Egyesület, valamint a Mezőkövesdi Hangstúdió Egyesület is bemutatkozott.
Ihos József humorista műsora után az este folyamán a könnyűzenéé volt a főszerep, hiszen olyan sztárok, tehetségek szórakoztatták az akkora már több százra duzzadt közönséget, mint Baricz Gergő, az Appril Projekt, Tóth Gabi, valamint Tarány Tamás.
A háromnapos rendezvényt a hagyományokhoz hűen tűzijáték zárta.
M. Zs.



Gasztronómia a Matyó Expon és Fesztiválon

Főzőversenyt, pálinkamustrát és pogácsasütő versenyt szerveztek az idei, immár második alkalommal megrendezett Matyó Expo és Fesztiválon Mezőkövesden.
Június 23-án reggel Tállai András, a Belügyminisztérium Önkormányzatokért Felelős Államtitkára nyitotta meg a főzőversenyt, aki kiemelte, hogy a gasztronómiai témájú rendezvények mindig nagy sikert aratnak a településeken, megmozgatja az embereket. A főzőversenyen többségében matyó ételeket készítettek a versenyzők. Idén 9 csapat mérte össze tudását. Az esemény egyik leglátványosabb állomása a Matyó Kertbarát Klub és a Matyó Porta közös munkája, a 600 adagos töltött káposzta volt. A főzőverseny győztese a tardi hagyományőrzők csapata lett, akik babgulyást készítettek reszelttel. Emellett különdíjat adott át Tállai András államtitkár, valamint dr. Fekete Zoltán polgármester.
Idén is megszervezték a pálinkamustrát, amelyre 82 pálinkát neveztek be. A nedűket szakmai zsűri értékelte. A pálinkakészítők munkáját elismerő oklevéllel, illetve bronz, ezüst, arany, kiemelt arany fokozattal díjazták, valamint 8 pálinka az Év Matyó Pálinkája címet is elnyerte. Emellett különdíjat adott át Tállai András államtitkár, valamint dr. Fekete Zoltán polgármester.
A pogácsasütő versenyre idén nyolcan neveztek be, akik különböző ízesítéssel készítették el saját pogácsájukat.
A díjazottak névsora a www.mezokovesd.hu oldalon olvasható.
M. Zs.

(forrás: Mezőkövesdi Média KHT.)
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!