Ballagás és tanévzáró a mezőnyárádi iskolában
Írta: Eleven Televízió   
2012. június 25. hétfő, 14:00

Június 23-án délután 5 órától tartották a mezőnyárádi iskolában a ballagási ünnepségét illetve a tanévzárót. A hagyományoknak megfelelően a gyerekek - ballagási dalokat énekelve - végigjárták az iskola épületeit, termeit, majd a többi osztállyal együtt a sportpályára vonultak.
Az iskola zászlaját dobpergés kíséretében hozták be, majd a Himnusz eléneklése után elsőként az iskola tanulói nevében Kiss Levente búcsozott el a ballagóktól.
A nyolcadikos tanulók búcsúbeszédükben felidézték az elmúlt 8 évet, megköszönték a tanítók, tanárok munkáját, illeve szüleiket is köszöntötték egy szál virággal, majd egy rövid műsort adtak elő.
Hagyomány, hogy minden ballagó diákkal kapcsolatban elhangzik, hol, milyen tagozaton tanul tovább, így természetesen ez most sem maradt el.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Ezt követően Tóth Sándor tagintézmény-vezető búcsúzott el a ballagóktól, majd egy kis ajándékot adott át számukra.
A ballagás zárásaként a nyolcadikosok az iskola zászlaját ünnepélyes keretek között átadták az itt maradó hetedikeseknek.
Ezt követően a tanévet lezáró értékelés hangzott el szintén a tagintézmény-vezető részéről, illetve a megyei és országos versenyeredeményeket is felsorolta Tóth Sándor.
A tantestület minden évben odaítéli egy tanulónak a Szederkényi Anna-díjat. Az idén Havris Nikoletta kapta meg az elismerést, aki tanulmányi eredményével, közösségi munkájával példaként szolgált az elmúlt évek során társai előtt.
Végül a kiemelkedő iskolai teljesítményért, tanulmányi munkáért járó jutalmakat adták át az azt kiérdemlő tanulók számára, illetve az iskolát segítő szülők felé fejezték ki köszönetüket a tanévben és az előző években nyújtott segítségért.
Szokás szerint a legkisebbek, az elsősök szavalatával fejeződött be a tanévzáró, akik a vidám, a szünidőről szóló verssel búcsúztatták a tanévet.

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!