Mezőkövesdi hírek - 2012. május 30.
Írta: Eleven Televízió   
2012. május 30. szerda, 11:58
Városi Gyermeknap

Játszósátorral, ugrálóvárral, arcfestéssel várták a kicsiket az idei Gyermeknapon Mezőkövesden. Május 27-én több száz gyermektől volt hangos a Kavicsos-tó és Szabadidőpark.
Mint minden esztendőben idén is színes programkavalkáddal várták a gyermekeket ezúttal a Kavicsos-tó partján. A legkisebbek játszhattak a kabócás játszósátorban, mesét hallgathattak a Maszk Egyesület sátrában, de különböző madárkákat készíthettek hurkapálcikából, papírból, színezhettek, rajzolhattak. Sok gyermeket megmozgatott az ugrálóvár és a trambulin.
A nap során a rendőrség is bemutatót tartott, ahol ki lehetett próbálni, fel lehetett ülni a rendőrmotorokra, KRESZ-tesztet tölthettek ki a vállalkozó kedvű csemeték, valamint rendőrségi fegyvereket láthattak, illetve megsimogathatták a speciális kiképzést kapó kutyusokat is. De az állatszerető gyerekek a lovaglást is kipróbálhatták.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Emellett a szervezők előadásokkal is készültek a Gyermeknapra, így a délelőtt során a legkisebbeket mazsola muzsikára várták, de a Tekergő Bábszínház előadásában a Bundás Bocsok kalandjait is megnézhették az ünnepeltek, de volt ám bűvész, énekes, bohóc is a fellépők között.
Ez alkalommal is nagy érdeklődés övezte a Vaga Banda gólyalábasok előadását, valamint a Pamacs Ragacs Vattacukor show-t, amely keretében egy nagy vattacukrot készítettek, amelyet szétosztottak a résztvevő gyerekek között.
A délután során színvonalas produkcióval lépett színpadra a Mezőkövesdi Mazsorett Csoport és az Eszterlánc Gyermek Néptánccsoport. Őket Daniella és Renáta „Elfelejtett babák a padláson” című gyermekműsora követett, amelyet sajnos egy nyári zápor megzavart, de az eső után újra folytatódott a produkció.
Ahogy közeledett a sztárvendég megérkezésének az ideje, úgy kezdtek egyre inkább gyülekezni az érdeklődők, a gyerekek, a fiatalok. Az idei sztárvendég Puskás Peti nem is váratta sokáig lelkes, táncos kedvű közönségét, aki egy jó hangulatú, vegyes stílusú dalokból álló összeállítást adott elő.
M. Zs.



Magyar Hősök Emléknapja

Az I. és II. Világháború hőseiről emlékeztek meg május 26-án Mezőkövesden az I-II. Világháborús emlékműnél.
A Mezőkövesd Város Önkormányzata által szervezett Magyar Hősök Emléknapján koszorút helyezett el az emlékműnél az Önkormányzat, a Fidesz Mezőkövesdi Szervezete és a mezőkövesdi Polgári Kör.
Az ünnepségen dr. Hajdu András alpolgármester mondott megemlékező beszédet, aki kiemelte, hogy tisztelet és megbecsülés illeti őseinket, akik életüket adták hazájukért. Hozzátette, hogy az évtizedek alatt több millióra tehető a háborúkban, a forradalomban elesettek száma, akik családjukat, gyermekeiket hátrahagyva küzdöttek egy nemes cél érdekében. Az itthon maradt embertársaink is megbecsülést, tisztelet érdemelnek, hiszen feleségként, családanyaként férjüket, fiukat elveszítették, gyászolták, és egyedül kellett gyermekeiket felnevelni, megküzdeni a mindennapi nehézségekkel, túlélni a vérzivataros esztendőket. Dr. Hajdu András elmondta, hogy a mai kor fiataljai szerencsés helyzetben vannak, hiszen nekünk mindez csak történelem, nekünk eddig nem kellett megtapasztalni, hogy milyen is egy háború, s reméljük, a jövőben sem kell.
Az alpolgármester mélyenszántó gondolatai után dr. Medvegy János, pápai prelátus és Gordos Attila tiszteletes mondott áldást, imát a világháborúban elhunytakért.
A megemlékezést még bensőségesebbé tette a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület tagjainak verses és énekes előadása, valamint a Jézus Szíve templom kórusának éneke.
Az esemény végén minden megemlékező virágot, illetve gyertyát helyezett el az I. és II. Világháború Hőseinek tiszteletére emelt emlékműnél.
M. Zs.



Fogyatékkal élők horgászversenye

Második alkalommal rendezték meg a Fogyatékkal élők, Csökkentlátók, Vakok és Mozgássérültek Horgászversenyét a mezőkövesdi Hoór-völgye Víztározónál. A nemzetközi megmérettetést május 26-án bonyolították le.
A nagyszabású verseny a mezőkövesdi Hoórvölgye Horgász Egyesület szervezésében valósult meg. Az egész napos eseményre az ország minden tájáról, továbbá Szlovákiából és az Egyesült Államokból is érkeztek csapatok. A sportnapra ellátogattak a mezőkövesdi Csillagfény Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének tagjai, akik szintén részt vettek a versenyen. A megmérettetésen női és férfi kategóriában összesen 70 csapat indult, ami a tavalyi évhez képest lényegesen nagyobb létszám. A horgászcsapatok vetélkedése reggel 8 órakor vette kezdetét és szervezők 11.45-kor állították le a versengést.
A mérlegelés és az ebéd befejezése után dr. Berkes László pápai prelátus, plébános áldotta meg a rendezvényt és a jelenlévőket, majd a Civil Szövetség Egyesület kulturális programjai színesítették a rendezvényt. A résztvevők megtekinthették többek között a Matyó Népművészeti Egyesület, a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület és a Matyó Nagymama Klub Egyesület énekes, zenés, valamint táncos produkcióit.
A tartalmas előadások után megkezdődött az ünnepélyes eredményhirdetés, melynek keretében minden induló kapott ajándékot, így senki sem tért haza üres kézzel Mezőkövesdről. A legjobban teljesítő horgászok Vámos Zoltántól, Mezőkövesd alpolgármesterétől vehették át az értékes díjakat.
B. K.



Matyóság témahét a Szent Imre Tagiskolában

Kiállítással egybekötött zárórendezvényt szerveztek a Matyóság című témahét keretében Mezőkövesden, a Szent Imre Tagiskolában. A három hetet meghaladó projekt keretében az intézmény diákjai a matyó kultúrát, szokásokat, hagyományokat dolgozták fel.
A TÁMOP- 3.14.-08/2-208-0142 azonosító számú, „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben” című pályázatban minden kövesdi oktatási intézmény részt vesz, így a Szent Imre Tagiskolában is lebonyolították a programot.
A témahét keretében az 5. A és az 5. B osztály diákja a matyóságot, a matyó kultúrát dolgozták fel. Az 5 nap során ellátogattak a Matyó Múzeumba, a tájházakba, ahol megismerkedtek az ősi szakmákkal, a népviselettel, a népi hagyományokkal, népi ételekkel. A diákok az így megszerzett új ismeretanyagukból prezentációt készítettek, amelyet bemutattak diáktársaiknak.
A hét során a szülők segítségével régi matyó tárgyakat, népviseleteket, kellékeket gyűjtöttek össze, amelyből pénteken a projekt zárásaként egy kiállítást rendeztek be. A szülők jóvoltából a gyerekek megkóstolhatták a herőcét. Emellett a program keretében számos kifejezést megtanultak a gyerekek, mint például a szmokkolást, riselés, stb.
A projekt zárónapján a projektben résztvevő diákok egy rövid műsor keretében mutatták be a héten tanultakat. Az iskola többi tanulójából alkotott közönség így láthatott az ötödikesek előadásában régi időket felelevenítő jeleneteket, amely a karulást, a tanyázást mutatta be, valamint táncoltak és régi matyó dalokat is énekeltek a gyerekek.
M. Zs.



20 éves a mezőkövesdi Kolping Család Egyesület

Idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a mezőkövesdi Szent József Kolping Család Egyesület. A jubileum alkalmából szervezett ünnepséget május 19-én rendezték meg.
A Kolping mozgalmat Kolping Adolf kölni egyházmegyés katolikus pap indította el 1849-ben. Teológiai tanulmányai és pappá szentelése előtt iparosként a cipész szakmában dolgozott. Fiatal káplánként személyes küldetését abban ismerte fel, hogy a nyomasztó szociális problémák enyhítésére szentelje életét. A katolikus legényegylet megalapításával a fiatalokat ki akarta vezetni az elszigeteltségükből, életük sikeres megoldásához kívánt segítséget nyújtani közös művelődés és önsegélyezés megszervezésével. Célja elkötelezett keresztények nevelése volt, akik képesek felelősen helytállni a családi életükben, a hivatásukban és a társdalomban. Magyarországon Kolping Adolf elgondolása, szemléletformája az 1856. májusában nálunk tett látogatása után kezdett elterjedni. Mezőkövesden 1892-ben alakult meg a Katolikus Ipari Legényegylet. A történelem során a gazdasági, ipari változások következtében 1990-től megújult a Kolping mozgalom, és ezzel egy időben alakultak ki a világon és hazánkban is a Kolping Családok. Mára már több száz család, egyesület működik Magyarországon. Ekkoriban alakult meg a Szent József Kolping Család Egyesület.
Az évek alatt a Kolping Család Egyesület létszáma csökkent, lemorzsolódtak, elhunytak a tagjaik, a fiatalok pedig a társadalmi változások következtében elmaradtak. Jelenleg 14 tagja van a kövesdi csoportnak, akik aktívan részt vesznek a mezőkövesdi rendezvényeken, valamint a különböző vallási eseményeken, zarándoklatokon is. Emellett Szentkútra, Csíksomlyóra, illetve más zarándokhelyekre is el szoktak menni az egyesület tagjai, valamint több alkalommal vesznek részt lelkigyakorlatokon, egyházi programokon.
A mezőkövesdi Szent József Kolping Család a 20. évforduló alkalmából ünnepséget szervezett május 19-én. A program ünnepi szentmisével kezdődött, melyet dr. Medvegy János pápai prelátus és Juhász Imre atya közösen tartott. Ezt követően a Hungária Étteremben Molnár Istvánné, a Mezőkövesdi Polgári Kör nevében tortával köszöntötte a 20 éves Kolping Családot. Ezt követően Varga Pál, az Egyesület elnöke mondott beszédet, emlékezett vissza az eltelt esztendőkre.
Ezt követően Hudson Judit, az Országos Kolping Szövetség titkára köszöntötte az ünnepelteket. A műsor keretében a Matyó Néptáncegyüttes tagjai mutatták be a vendég számára a matyó népviseletet. A program ezt követően ebéddel és kötetlen beszélgetéssel folytatódott.
M. Zs.



Művészeti Tagiskola vizsgakiállítása

Az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény képző- és iparművészeti növendékeinek is véget ért a tanév. Az idei alkotásokból berendezett vizsgakiállítást május 23-án nyitották meg a mezőkövesdi Közösségi Házban.
Az idei tanév zárásaként megnyílt tárlaton összesen 129 képző- és iparművészeti növendék alkotását mutatták be, ahol minden diáktól legalább egy, de sokuk esetében több festményt, rajzot, képet állítottak ki. Az alkotások számos technikával készültek, hiszen a tanév során a növendékek sokféle képző- és iparművészeti módszert kipróbáltak. A kiállításon elsőként Mozerné Horga Stefánia köszöntötte a megjelenteket, majd pedig dr. Hajdu András alpolgármester nyitotta meg a kiállítást. A program ezt követően a tanév során kiemelkedő teljesítményt nyújtó, illetve szép versenyeredményeket elért diákok elismerésével folytatódott.
A vizsgakiállítás keretében a következő tanulók kaptak könyvjutalmat a kiemelkedő munkájukért:
1. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által „Hazánk múltja, jelene, jövője” címmel 6-18 éves korig hirdetett pályázatra 7 ezer pályamunka érkezett – itt lett első Barta Réka munkája. A versenykiírás alapján került be alkotása egyetlen gyermekalkotásként hazánk új Alaptörvényének díszkiadásába. Barta Réka a képző 6. osztályos tanulója, tanára Murányi József.

2. Országos, Hungaria Nostra címmel hirdetett műemlékvédelmi pályázaton 1. helyezett rajzok között Pető Martina Andrea képző 6. osztályos tanuló alkotása, 1. helyezett fotósorozatával Szolnoki Boglárka képző 6. osztályos tanuló alkotása. Felkészítő tanáruk: Tóthné Gáspár Mária.

3. Nemzetközi pályázatot hirdetett Zánka „Szivárvány 2012” címmel 39 országból – több mint 10 ezer gyermekalkotás érkezett!
-a verseny fődíjasa Fülöp Kata Laura képző 5. osztályos tanuló. Felkészítője Murányiné Klucsik Judit.
-A versenyen korosztálydíjas Kratochvil András képző 3. osztályos tanuló. Tanára Tóthné Gáspár Mária.
-aranydiplomás: Székely Eszter képző 6. osztályos tanuló. Tanára Murányi József.
-ezüstdiplomás: Póta Tímea képző 4. osztályos, Pataki Ádám képző 3. osztályos tanuló, Murányi József tanítványai és Bencsik Dorottya előképző 1. osztályos tanuló, Murányiné Klucsik Judit diákja.
-bronzdiplomás: Lukács Lilla Luca képző 4. osztályos tanuló, felkészítője Murányi József és Bukta Terézia, Murányiné Klucsik Judit tanítványa.

4. A megyei rajzverseny legjobbjai:
-grafika II. helyezett Halmai Mónika képző 3. osztályos tanuló,
-szobrászat III. helyezett Lukács Bálint Botond
felkészítőjük Murányi József volt.
M. Zs.

(forrás: Mezőkövesdi Média KHT.)
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!