Átadták a Integrált Közösségi és Szolg. Teret Szomolyán
Helyi Hírek (2012.) - Szomolya

alt

Befejeződött az önkormányzati tulajdonban lévő, a Polgármesteri Hivatal mellett álló épület felújítása Szomolyán, amely az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér funkció ellátását szolgálja a jövőben a településen.
A július 6-án 10 órától rendezett átadó ünnepségen az épületet ünnepélyesen Fekete Cseresznye Szolgáltató Központ névre keresztelték.
A beruházás keretében egy olyan épület készült el a kivitelezés megkezdését, 2011. május 19-ét követő közel egy évben, amely hármas funkciót kínál elsősorban a helybelieknek, de akár a Szomolyára látogatóknak is: egyrészt könyvtárként, információs központként, másrészt a civil szervezetek otthonaként, közösségi térként szolgálja majd a települést. Harmadrészt pedig helyi vállalkozások, elsősorban szolgáltatók számára teremt lehetőséget arra, hogy az önkormányzattól bérbevett helyiségekben végezhessék tevékenységüket.
A funkciókat tekintve – többek között - könyvtár- és olvasóterem, internetelérést és egyéb informatikai szolgáltatásokat nyújtó számítógépes terem, a helyi civil szervezetek igényeit kiszolgáló próbaterem, továbbá bérelhető irodahelyiségek és egy, a helyi termelők által termelt vagy készített termékek árusítására és bemutatására bolthelyiség került kialakításra a teljes körűen felújított, a kor elvárásainak megfelelő épületben. A református gyülekezettel kötött megállapodás alapján a hívők részére, istentiszteletek és egyéb alkalmak megtartására is rendelkezésre áll majd egy helyiség.
Továbbá teakonyha, mosdó, pelenkázó és egyéb kiszolgálóhelyiségek állnak az ide látogatók és az itt dolgozók rendelkezésére.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Az átadó ünnepségen Guczi István polgármester úr felidézte a szolgáltató központ megvalósításához vezető utat, illetve köszönetet mondott a kivitelezést és a pályázat menedzselését végző vállalkozónak. A polgármester úr elmondta, hogy a település életében ez a legnagyobb összeg, amelyet uniós pályázaton elnyertek, ugyanakkor maga az épület központi szerepet fog játszani a település életében, hiszen teret ad a közművelődési feladatok ellátásának, a település civil szervezeteinek és több helyi vállalkozónak is. A rendezvény keretében az épület megkapta a Fekete Cseresznye Szolgáltató Központ elnevezést, utalva a település hírnevét adó fekete, ízletes, zamatos és ropogós cseresznyére.
Ezt követően a kivitelezést végző vállalkozás ügyvezetője, Puskás Géza és a pályázatot elkészítő és az elszámolást segítő Föderáció Kft. ügyvezetője, Murvai-Kiss Krisztián osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.
Az átadó ünnepség zárásaként a vendégek megtekinthették az épületet, amely hamarosan megkezdi működését és beköltözhetnek a civil szervezetek és a szolgáltatók is.
Szomolya Község Önkormányzata az IKSZT kialakítására és működtetésére a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretein belül nyerte el a pályázati támogatást 52.341.888 Ft értékben. 
 

 alt

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!