Közgyűlést tartott a bükkábrányi polgárőrség
Írta: Eleven Televízió   
2012. március 12. hétfő, 01:00

5 napirendet tárgyalt a Bükkábrányi Polgárőr Egyesület közgyűlése a március 10-én 17 órától kezdődő megbeszélésen.
Elsőként a 2011.év értékelésére, a 2012.évi költségvetés és az Országos Polgárőr Szövetség felé küldendő beszámoló elfogadására került sor.
Elhangzott, hogy az egyesületnek jelenleg 24 tagja van, akik közül 8-10 fő teljesít aktívan szolgálatot.
Az elmúlt évben 800 óra álló és mozgó szolgálatot láttak el a tagok, az esti, éjszakai és nappali járőrözésen kívűl részt vettek pl. az összes települési rendezvény biztosításában és az iskolafelújítás során is őrizték az intézmény területét.
Az elmúlt időszakban több lopás is történt Bükkábrányban, ennek visszaszorításában is részt kíván vállalni a polgárőrség. Több kerékpárt is eltulajdonítottak a településen, ám a közelmúltban sikerült elfogni a tettest. A házalók, utcai árusok problémája is szóba került a megbeszélésen. A 2011.évről szóló beszámolót egyhangúlag elfogadták a jelenlévők.
Ezt követően a tavalyi gazdálkodás adatait ismertették, majd az idei költségvetésről esett szó. A rendelkezésre álló idei önkormányzati támogatás, a tagdíjak, és a támogatók befizetései segítségével az egyesület vállalt feladataira rendelkezésre áll a megfelelő összeg, ugyanakkor a törvényi változások miatt több, előre be nem tervezhető kiadás is jelentkezhet az év folyamán.
A 2012. évi költségvetést, majd ezt követően a küldendő beszámolót is egyhangúlag elfogadták a tagok.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
 
Ezt követően az új polgárőr törvénnyel ismerkedtek meg a jelenlévők. Szóba került például, hogy az új törvény szorosabb együttműködésre kötelezi a polgárőr egyesületeket a rendőrség helyi szervével, illetve a helyi önkormányzattal. A polgárőrség az adott település közigazgatási területén végezheti jogszerűen feladatát, de a környező településekkel, polgárőr egyesületekkel is együttműködhet, ám ekkor megállapodást kell velük kötni.
Szóba kerültek az új szabályozás szerinti jogok, azaz hogy a polgárőrnek mihez van joga a pl. a járőrözés illetve bűncselekmény észlelése során.
Ezt követően az egyesület alapszabály módosítását vitatták meg a jelenlévők, amely éppen az új polgárőr törvény bevezetése miatt vált szükségessé.
A közgyűlésen Szalai Szabolcs polgármester bejelentette, hogy az önkormányzat - a képviselő-testület döntése értelmében - az idén többlettámogatás ad a polgárőrségnek, amelynek segítségével saját gépjárművet vásárolhat az egyesület feladatainak ellátásához.
  
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!