Egészséges táplálkozás - előadás Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2012. március 06. kedd, 21:32
Ismét az IKSZT adott otthont Mezőkeresztesen egy újabb értékes programnak február 29-én.
Az előadás szervezője, Besenyei István képviselő bevezetőjében elmondta: a Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás több munkatársával azt a célt tűzték maguk elé, hogy ez a kistérség legyen az ország legegészségesebb kistérsége. Ennek apropóján kapott meghívást a településre Dr. Sebestény Tamás aki szentistváni és jelenleg Németországban praktizáló orvos, a mainzi Johannes Guttenberg Orvostudományi egyetemem tanára. Az előadót a Művelődési Házban nagy számú érdeklődő fogadta. Az előadás keretében többek között szó esett arról, hogy Magyarországon a vezető halálokok között kiemelkedő helyet foglal el a cukorbetegség, illetve a szív és érrendszeri megbetegedések.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A hallgatóság pedig érdekes tényeket ismerhetett meg arról, milyen összefüggés van a táplálkozás és a testi-lelki-szellemi egészség között, vagy az allergia és a táplálkozás között, illetve hogyan függ össze a dohányzás a cukorfüggőséggel. De szó volt ezeknek a betegségeknek a gyógyításáról, a cukorbetegség és egyéb betegségek megelőzésének lehetőségeiről is.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!