Arany Napok – Névadójukra emlékeztek az iskolások
Írta: Eleven Televízió   
2012. március 05. hétfő, 10:10
2012. március 1-én és 2-án került megrendezésre Bükkábrányban a mára már hagyományosnak számító Arany Napok elnevezésű rendezvény.
Ezen a két rendhagyó napon emlékeznek meg névadójukról az iskola tanárai és diákjai.
Csütörtök reggel a tanítási órák előtt Éliásné Takács Anikó nyitotta meg a rendezvényt és ismertette a 2 nap programját. A délelőtt folyamán műveltségi feladatokkal várták a pedagógusok és segítőik az óraközi szünetekben a diákcsapatokat. Elsőtől hetedik osztályig vetélkedhettek egymással az Arany Tallérok gyűjtésében az előre összeállított csoportok.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Mindkét napon az összekötő folyosón a gyerekek előre elkészített és kiállított Projekt-munkáit lehetett megtekinteni, amelyek mindegyike valamilyen formában kötődik az iskola névadójához. Az osztályok külön-külön megtekintették az elkészült munkákat és mindenki bemutatta a saját maga készített alkotását.
Délután szavaló és meseolvasó versenyen mutatkoztak be az alsós tanulók. Az idén is szép számmal jelentkeztek a szavalni a gyerekek hiszen összesen 39 versenyző színvonalas elődásást hallgathatta meg a zsűri. Eközben a tornateremben teremfoci és kézilabda mérkőzések zajlottak.
Péntek reggel az Arany domborműnél megemlékezést és koszorúzást tartottak, majd kihirdették a szavaló-és meseolvasó verseny eredményét, illetve kiosztották az „Aranyos”, „Aranyosabb”, „Legaranyosabb” osztály címeket.
Az órák szünetében a diákönkormányzat tagjai játékokkal várták diáktársaikat. A délelőtti Arany olimpián ügyességi feladatok kihívásainak tehettek eleget a vállalkozó kedvű diákok. A délután az ebédlőben zajlott a Litera-Túra vetélkedő. A gyerekek pontjaik felajánlásával tanár segítőt is bevonhattak a csapat munkájában, ahol „librákat” gyűjtöttek megoldásaikkal.
 
Eredmények:
Szavalóverseny 1-2. osztály:
Táncos Réka – 2.osztály – 1.helyezés
Tóth Móricz Péter – 1.osztály – 1.helyezés
Fekete Amina – 2.osztály – 2.helyezés
Ács Eszter – 1.osztály – 3.helyezés
Veres Liliána 1.osztály – Különdíj

Balassa Amina – 1.osztály
Czapák Noémi 2.osztály
Demeter Dávid – 1.osztály
Kocsis Laura – 2.osztály
Lengyel Boglárka – 1.osztály
Markó Laura – 2.osztály
Mező Balázs – 1.osztály
Miklavicz Csaba – 2.osztály
Török Karsa – 1.osztály
Dányi Viktória – 1.osztály
Járó Marcell – 1.osztály

Szavalóverseny 3-4. osztály
Dávid Laura – 4.osztály – 1.helyezés
Szaszák Luca – 4.osztály – 1.helyezés
de Jong Zsuzsanna – 4.osztály – 2.helyezés
Nagy Dominik – 3.osztály – 3.helyezés

Bodnár Máté – 3.osztály
de Jong Flóra – 3.osztály
Gomány Noémi – 3.osztály
Hindulák Luca – 3.osztály
Reviczki Györgyi – 3.osztály
Szabó Adrienn – 3.osztály
Szvercsok Réka – 4.osztály
Vanczák Enikő – 3.osztály

Olvasóverseny 3-4.osztály
Szaszák Luca – 4.osztály – 1.helyezés
Kaló Vanda – 3.osztály – 2.helyezés
Reviczki Györgyi – 3.osztály – 3.helyezés

Cseh Blanka – 3.osztály
de Jong Zsuzsanna – 4.osztály
Gomány Noémi – 3.osztály
Kükedi Lilla – 4.osztály
Makszimus Helga – 3.osztály
Nagy Dominik – 3.osztály

 
 

Szerkesztő


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Operatőr


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Operatőr


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!