Testületi ülés Mezőnyárádon
Helyi Hírek (2012.) - Mezőnyárád
Írta: Eleven Televízió   
2012. február 14. kedd, 14:02
2012. február 13-án tartotta soron következő ülését Mezőnyárád község képviselő – testülete. Az ülésen összesen 6 napirendet tárgyaltak, mintegy 1,5 órán át.
 
Elsőként a napközi otthonos óvoda egy csoportjának megszüntetéséről tárgyaltak a jelenlévők. A gyereklétszám 2-3 évre előre tekintve úgy alakul, hogy nem indokolt a három csoport fenntartása az intézményben. Egy csoport fenntartása kb. 5-6 millió forintba kerül aminek egy részét így meg lehet spórolni. A felszabaduló csoportszobát, más óvodai célra például tornaszobaként hasznosítani lehet. A pedagógusi létszám is változni fog. Egy fő nyugdíjba megy, egy főt a társulás helyez el más intézménybe, egy fő dajka pedig közmunka programban van felvéve neki automatikusan megszűnik a munkaviszonya a támogatás lejárta után. A csoport június 30-ával szűnik meg, de amennyiben a gyermeklétszám indokolttá teszi újraindítják az ígéretek szerint. A napirendet egyhangúlag elfogadták a képviselők.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Második napirendben Mezőnyárád Községi Önkormányzat saját bevételeinek és az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek megállapítására került sor. Az új szabályozás szerint minden önkormányzatnak nyilatkozni kell a bevételeiről, illetve a tartozásairól. Ennek célja valószínűsíthetően, hogy felmérjék az önkormányzatok helyzetét és megakadályozzák, hogy eladósodjanak. A képviselők egyhangúlag elfogadták a napirendet.
 
Harmadik napirendben az Önkormányzat 2012. évi költségvetését tárgyalták a képviselők. Az idei évben is igen visszafogott a költségvetés, hiánnyal számol, nem tartalmaz nagyobb fejlesztéseket. Jelenleg egy pályázat az önkormányzat nevén, kettő pedig a Faluszépítő Egyesület nevén fut. Ezek a pályázatok amennyiben nyertesek lesznek megvalósításra kerülnek az idei évben. A tavalyi évben kétszer pályázott ÖNHIKI-re, az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések számára fenntartott forrásra, Mezőnyárád. Ezzel egészítve ki szűkös költségvetését. Előreláthatólag az idei évben is szükség lesz ennek a pályázatnak a beadására. Az új szabályozások értelmében, a költségvetésben külön szerepel a polgármesteri hivatal és az önkormányzat kiadása és bevétele. A képviselők kérdéseket tettek fel a polgárőrség támogatásával kapcsolatban, amely az előző évekhez képest csökkent. A talajterhelési díj megváltoztatása érinti majd a bevételeket a későbbiekben. Kérdésként merült fel, hogy a temető bejáratának és a kerítésének felújítási munkálatai be vannak-e tervezve, illetve a civil szervezetek támogatásának kérdése. A napirendről három részletben, az iskoláról és óvodáról a társulás megléte miatt külön szavaztak. Mezőnyárád költségvetését egyhangúlag elfogadták a képviselők.
 
Negyedik napirendben tájékoztató hangzott el a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. Dr. Horváth László polgármester beszámolója alapján a határozatba foglalt célok és feladatok végrehajtásra kerültek, vagy egyes esetekben elindultak és jelenleg is folyamatban vannak. A jelenlévők tudomásul vették az elhangzottakat.
 
Ötödik napirendben Szentistván és Térsége Beruházó és Kommunális Szennyvízüzemeltető Társulás 2011.évi gazdálkodásáról és a 2012.évi költségvetéséről tárgyaltak a tagok. Jelenleg még nincs meg a tisztító végleges üzemeltetője illetve a végső engedélyeztetéssel is problémák adódtak, amely kiküszöbölésén dolgoznak az érintettek. Az új talajterhelési díj számítás eredményeként várhatóan sokan döntenek majd úgy, hogy rácsatlakoznak a rendszerre. A tervező ígérete szerint ezt azonban elbírja a rendszer, nem okoz problémát az üzemeltetésben. A képviselők egyhangúlag elfogadták az előterjesztéseket.
 
Hatodik napirendben időszerű feladatok megbeszélésénél, Dr. Horváth László polgármester tájékoztatta a testület tagjait, hogy a szociális alapon juttatott tűzifák kiszállítása megkezdődött.
 
 

Szerkesztő


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

Operatőr


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

Vágó


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!