Rendkívüli testületi ülés Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2012. január 24. kedd, 20:28
Munkarenden kívüli ülésre jöttek össze Mezőnyárádon január 19-én a képviselő testület tagjai.
Első napirendben a szociális célú tűzifa juttatásról esett szó. Az Önkormányzat 200 köbméter, szociális alapon szétosztható tűzifát rendelt a lakosság számára. A szociális bizottság időközben a jogosultság feltételeit is megtárgyalta.Ennek értelmében mindazok jogosultak az igénylésre, akiknek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az 57 200 Ft-ot. Erről és az igénylés egyéb feltételeiről minden lakos külön szórólapon kap majd tájékoztatást. A jogosultaknak mindössze a házhoz szállítás költségét kell majd kifizetni, ami várhatóan 5 000Ft lesz. Az erről a témáról szóló határozatot a testület tagjai egyhangú igennel hagyták jóvá.
Második napirendi pont a képviselő testület 2012. évi munkarendje volt. Az előre kiadott írásos tervezetet a tagok már áttanulmányozhatták, ennek alapján pedig egyhangúlag szavazták meg.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Harmadik pontban az időszerű feladatok megbeszélésére került sor.
Itt elsőként az étkezési nyersanyag normákat vitatták meg a testületi tagok. Az élelmezésvezető által kiszámított és benyújtott sarokszámok azt mutatják, hogy az elmúlt évihez képest mindössze 10-20 Ft-os áremelkedés várható az idén az egy napi étkeztetési díjban. Az ügyben a legközelebbi ülésen születik majd végleges döntés.
Szó volt továbbá a képviselői tiszteletdíjakról is. Mint ismeretes, a képviselők jelenleg nem részesülnek juttatásban. Hogy a következő évtől ez változik-e, arról a jövő évi költségvetés megtárgyalásakor születik érdemi döntés.
Megbeszélésre került továbbá egy óvodai csoport megszüntetése, amelyről már egy korábbi ülésen is volt szó. Polgármesteri beszámoló szerint az ezzel kapcsolatos személyi kérdéseket is sikerül majd humánusan megoldani. A csoport megszüntetésére ez év szeptemberétől kerül sor.
 
Az ülésről készült vágatlan felvételt január 26-án csütörtökön tekinthetik meg az Eleven Televízió műsorán.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!