Lopás és rongálás Mezõkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2008. február 26. kedd, 16:31
Mezõkeresztesen az elmúlt hét folyamán fedezték fel a Kinizsi utca lakói, hogy az út szélén lévõ, a szennyvíz-rendszer építésekor kialakított aknák tetõit-az egyik éjszaka folyamán-ellopták.A rendõrség a bejelentés után elkezdte a nyomozást, amelynek eredményeként elfogták azt a helyi lakost, aki a tett elkövetésével gyanusítható.Az esetnek egyébként szemtanúi is voltak.

Hirdetés_______________________________________________________________________

 

 

 

 

Bizonyítékként -a hat darab eltûnt csatornafedélbõl- kettõt megtaláltak az elkövetõnél, a másik négyen pedig idõközben túladott.Az ügy egyébként bûncselekménynek minõsül, mivel 20 ezer forint felett van az ellopott tárgyak összértéke, így a rendõrség folytatja tovább a nyomozást.
A hétvégén ismertetlenek a köztéri szeméttárolók ellen fordultak valamilyen okból-a következmény az lett,hogy a József Attila úti óvoda,illetve a Takarékszövetkezet mellett lévõ tárolókat jelentõs mértékben megrongálták. Az önkormányzat munkásai a hétfõi nap folyamán a letört tetõket, és a tárolók oldalát helyrehozták.
Eközben újabb tárolók is készülnek saját kivitelezésben,amelyeket hamarosan kihelyeznek majd a közterületekre,és remélhetõleg a rongálások száma is csökken.Az önkormányzat ezúton is kéri a lakosságot, hogy amennyiben valaki szemtanúja egy hasonló esetnek,segítse a hivatal, és a rendõrség munkáját azzal,hogy értesíti valamelyik szervet-közös érdek,hogy a közvagyont ne tegyék tönkre.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!