Diákközgyűléssel indult a tanév Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2011. szeptember 06. kedd, 07:35
A 2011/2012-es tanév első hétfői tanítási napját diákközgyűléssel kezdték a mezőnyárádi diákok. Az összejövetelen először megismerkedhettek az új tanév diákönkormányzat vezetőségével, az új szakbizottságokkal és a tervezett programokkal. Az idén két új szakbizottság alakult. Az egyik a média, a másik pedig a turisztikai szakbizottság. Mindezek mellet megmaradt a tanulmányi, az egészségügyi és a kulturális szakbizottság.
A korábbi évekhez hasonlóan most is az intézményben tanító pedagógusok fogják segíteni a tanulók munkáját, ők a patronáló tanárok.
Kovács Kitti, a DÖK elnöke elmondta, hogy az osztályok felelőseinek munkájára is számítanak a szeptembertől induló programok szervezésében és lebonyolításában.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A közgyűlésen szó esett még a házirend ismeretének és betartásának fontosságáról, a diákok jogairól, de arról is, hogy kérdéseikkel, problémáikkal kihez fordulhatnak a tanév során a diákok.
A korábbi évek tapasztalatai alapján hangsúlyozták a hiányzások miatti lemaradások, házi feladatok pótlását. Ennek fontosságára és következményeire Tóth Sándor tagintézmény vezető hívta fel a figyelmet.
 
 

Szerkesztő


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Operatőr


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!