Tibolddarócon január 18-án tartották azt a névadó ünnepséget, amelyen a település iskolája újra felvette II.Rákóczi Ferenc nevét.
A korabeli eseményeknek, a harcoknak a helybeli jobbágyok is aktív résztvevõi voltak,Tibolddaróc a Rákóczi-szabadságharc alatt kapta címerét.A vezérlõ fejedelemre emlékezve-aki a településen kétszer is járt,illetve tábort is vert 1706-ban, és 1710-már másodjára vette fel nevét a település iskolája.
Korábban az ötvenes évek közepétõl-rövid ideig-már II.Rákóczi Ferenc nevét viselte az intézmény, ám írásos bizonyítékok híján-végül mégsem használhatták nevét.
Az ünnepélyes névadó mellett e napon adták át az iskolatörténeti kiállítás újabb részét,melyet Dr.Molnár Lajosné,Kósa Erzsike tanító néni ajánlott fel az intézménynek,aki 1953-tól hét évig tanított itt, és mint elmondta, nagyon megszerette Tibolddarócot.

Hirdetés_______________________________________________________________________





Az általa adományozott anyag révén hon és népismereti kiállítással egészítették ki az eddigi tárlatot, amelyen többek között népi használati eszközöket lehet megtekinteni, amit a tanítónéni és diákjai mentettek meg az utókornak.
Az ünnepségen az iskola tanulói palotást táncoltak, illetve II.Rákóczi Ferenc életét, és a Rákóczi-szabadságharc eseményeit megidézõ mûsort adtak elõ.
Ünnepi beszédet mondott Kormos Dénes országgyûlési képviselõ,az iskola zászlaját-amelyet a település plébánosa és lelkésze is megáldott -a település polgármestere adta át a tanulóknak.

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!