Szavalóversenyt tartottak az óvodában
Írta: Eleven Televízió   
2011. január 25. kedd, 14:58

A Bükkábrányi Általános Művelődési Központ Napsugár Napközi Otthonos Óvoda által meghirdetett szavalóversenyen 14 gyermek vett részt január 24-én Bükkábrány, Sály, Vatta, Tibolddaróc és Mezőnyárád nagycsoportos óvodásai közül.
A szavalóverseny témaköre a téli versek voltak.
Miután minden kis előadó elszavalta a választott verset, a három tagú zsűri górcső alá vette az elhangzottakat. Legfőbb értékelési szempontok a hangsúlyozás, a szavakkal való játék, az elmondott szöveg megértése voltak.

Hirdetés_______________________________________________________________________

Az eredmények pedig a következőképpen alakultak:
I. helyezett Havris Dávid Attila mezőnyárádi óvodás lett,
II. helyezettként Lengyel Gergő vattai versenyzőt hozta ki a zsűri,
a III. helyezést Ács Eszter mondhatta magáénak Bükkábrányból.
Különdíjban részesült Nagy Jázmin Tibolddarócról és Merucza Szilveszter Sályból.
Minden résztvevő emléklapot és egy óvodások által készített hóembert kapott ajándékba. A díjazottak oklevelet és könyvet vihettek haza.
Most került sor annak a rajzpályázatnak az eredményhirdetésére is, melyet korábban hirdetett meg az intézmény. A pályázatra 45 munka érkezett, a fő téma pedig a téli élmények voltak.
A nevezők két kategóriában mérhették össze tudásukat. A zsűri ügyanis külön értékelte a 4-5 évesek és a 6-7 évesek munkáit.

Adjon hírt ismerőseinek erről a cikkről a közösségi oldalakon!
Kattintson az ikonokra!
Add az iWiW-hez Add a Startlaphoz Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!