Testületi ülés volt Mezõnyárádon

Soron következő ülését december 20-án, hétfőn tartotta Mezőnyárád képviselő testülete.
Az ülésen öt napirendi pontról tárgyaltak a képviselők.
A testületi ülést 2010. december 23-án,csütörtökön 19 óra 58 perctől tekinthetik meg az Eleven Televízióban.

Hirdetés_______________________________________________________________________

Elsőként a 2011. évi szennyvíz ár megállapítására került sor. A polgármester tájékoztatása szerint a működtetés Mezőnyárádra eső költsége 1 700 000 Ft. Ezt az árat kell a fogyasztással arányosan szétosztani ennek tükrében az ár az idei szinten, vagyis 400Ft/m3 marad. A döntést a testület egyhangúlag megszavazta.
Második napirendi pontban a közmeghallgatás időpontjának kitűzésére került sor. A fórumot január 31-én 17:00 órakor tartják.
Harmadik napirendi pontban az iparűzési adóval kapcsolatos kisebb módosítást tárgyalták és szavazták meg egyhangúlag.
Negyedik fő témában a szemétszállítási díj összegéről tárgyaltak a tagok. Dr. Horváth László elmondása szerint van lehetőség a szolgáltató által benyújtott, emelt összegű árajánlat felülvizsgálatára, bár ez nem javasolt, mivel komoly anyagi vonzatai vannak, kedvező eredményre viszont kevés az esély. Az emelt díjakat a testület hat igen szavazat és egy tartózkodás mellet fogadta el.
Ötödik napirendi pont az időszerű feladatok megbeszélése volt.
Itt elsőként az útfelújítással kapcsolatos, úgynevezett utófinanszírozott pályázat anyagi kérdései kerültek a tagok elé.
Másodikként egy helyi vállalkozó felajánlását terjesztette fel a polgármester. Eszerint adótartozás elengedése fejében a felajánló meder kotrással besegítene az árvízvédelem munkálataiba. A testület tagjai viszont nem látták értelmét részmunkák elvégzésének, a problémát egészében kell megoldani. Így a kérelem írásban elutasításra fog kerülni.
Utolsó téma Szajlai Gábor képviselő "Hatáskör Jegyzék" című kiadvány megvásárlására irányuló javaslata volt. Polgármesteri indítványra nem ezt, hanem egy másik, kedvezőbb árú kiadványt fog megvásárolni az önkormányzat.

Adjon hírt ismerõseinek errõl a cikkrõl a közösségi oldalakon! Kattintson az ikonokra!

Add az iWiW-hez Add a Startlaphoz Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!