2010. november 21-én vasárnap Vatta csapata az előrehozott első tavaszi fordulóban Szirmabesenyő ellen mérkőzött meg idegenben
Az ifjúsági csapatok mérkőzését a szirmabesenyői ifisták 10-1 arányban nyerték meg.
A Szirmabesenyő-Vatta felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés 13 órakor vette kezdetét.

Hirdetés_______________________________________________________________________

A mérkőzés első félidejében a két csapat felváltva alakított ki helyzeteket, felváltva voltak veszélyesek az ellenfelük kapujára, azonban a vezetést jelentő találatot a hazai csapatnak sikerült megszerezni, Tóth László találata révén a 24. percben szirmabesenyőiek szereztek vezetést.
A vattaiak megtettek mindent annak érdekében, hogy még az első félidőben kiegyenlítsenek, azonban törekvéseik a gólszerzésre és egyenlítésre az első félidőben már nem jártak eredménnyel, így 1-0-ás szirmabesenyői vezetés mellett vetett véget a játékvezető az első 45 percnek.
A 47. percben a szirmabesenyőieknek sikerült megszerezniük második találatukat is, ismét Tóth László volt eredményes, így 2-0-ra változott a találkozó állása.
A vattai együttes folytatta az első félidei játékát, azonban hiába próbálkoztak nem sikerült nekik gólt szerezni.
Mivel a vattai együttesnek a 90 perc alatt nem sikerült az ellenfele kapujába juttatni a labdát, a Szirmabesenyő-Vatta felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye 2-0 maradt.


További eredmények és tabella - felnõtt (nagyításhoz kattints a képre!):



További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattints a képre!):



Adjon hírt ismerõseinek errõl a cikkrõl a közösségi oldalakon! Kattintson az ikonokra!

Add az iWiW-hez Add a
Startlaphoz Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!