Ülésezett Mezőkeresztes képviselő testülete

Első munkaülését tartotta az újonnan megválasztott képviselő testület október 28-án, csütörtökön Mezőkeresztesen.
Ez alkalommal három napirendi pont került a testület elé.
Első napirendi pontban a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítására került sor.
Ebben a témakörben először egy második, külsős alpolgármester megválasztásának elvi lehetőségét fogadta el a testület 4 igen és 3 nem szavazat mellett. A tisztségre javasolt személyről a későbbiekben döntenek a képviselők.
A napirendi pont második témája a különböző bizottságok voltak.

Hirdetés_______________________________________________________________________






Dózsa György polgármester javaslatot tett arra, hogy az eddigi négy bizottságból kettőt vonjanak össze, így a továbbiakban három bizottság működjön. Mind ezt, mind pedig a bizottságokba delegált személyeket egyhangú igen szavazattal fogadta el a testület.
Második napirendi pontban a képviselők tiszteletdíjának megállapítására került sor.
Hegedűs Mariann írásbeli előterjesztésének megtárgyalása és hosszas megbeszélés után a következő döntések születtek: a képviselői alapdíj egyhangúlag 50 ezer Ft/hó-ban került elfogadásra. Ezen kívül minden bizottsági tag 22 500 forintos havi juttatásban részesül az alapdíjon felül. Ez utóbbit 5 igen és 2 tartózkodás mellett hagyta jóvá a testület.
A bizottságok elnökei az alapdíj mellett 45 000 Ft-ra jogosultak havonta.
Döntöttek a képviselők arról is, hogy amennyiben valaki igazolatlanul marad távol egy testületi ülésről, annak a tiszteletdíjából 25% levonásra kerül alkalmanként. Bizottsági ülésről történő hasonló távolmaradás esetén 10%-os levonás a szankció. Mindkét javaslatra egyhangú igennel végződött a szavazás.
Harmadik napirendi pontban az egyebek kerültek megvitatásra. Ezen belül döntés született a nyugdíjba vonuló rendőrkapitány elbúcsúztatásáról, a térfigyelő kamerarendszer kiépítésére szánt pénzösszegről. Ezekből első körben húsz darab kerül beüzemelésre a város különböző pontjain.
Döntés született az idősek napi rendezvény megszervezéséről, illetve a szennyvíztársulásba delegált négy képviselő személyéről is.
A tervek szerint a következő testületi ülésre november 11-én kerül sor a városban.

Adjon hírt ismerőseinek erről a cikkről a közösségi oldalakon!
Kattintson az ikonokra!
Add az iWiW-hez Add a Startlaphoz Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!