Szüreti délután a mezőnyárádi napköziben

Jellegzetesen őszi programon vehettek rész mezőnyárádon október 19-én a napközis gyerekek.
A szüreti munkák fázisait követhette végig mindenki egy apuka segítségével, előbb elméletben, aztán gyakorlatban is. Kezdetnek a nap legkönnyebb kérdése hangzott el.
Segítségben tehát nem volt hiány, kezdődhetett a munka. A fürtök ledarálásánál már megmutatkozott a lelkesedés, de később a préselés során sem volt baj a munkakedvvel.

Hirdetés_______________________________________________________________________





Mindennek hamar meglett az eredménye: a mézédes must hamar megtöltötte a prés alatti edényt.
Mivel pedig nem férhetett mindenki a szüreti zsongás közelébe, a gyerekek több csoportra osztva más tevékenységgel is foglalkozhattak. Egyik teremben játszani lehetett, a másikban kreativitását mutathatta be mindenki, míg a tornateremben tánclépéseket lehetett tanulni, különös tekintettel a néptáncra. A csoportok húsz percenként váltották egymást.
Az uzsonna mellé pedig mi más is kerülhetett volna az asztalokra desszertként, mint a finom, napérlelte must.

Adjon hírt ismerőseinek erről a cikkről a közösségi oldalakon!
Kattintson az ikonokra!
Add az iWiW-hez Add a Startlaphoz Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!