Elmaradt mérkõzést pótoltak a Megyei II. osztályban. Vatta csapata 2010. október 6-án szerdán Tiszakeszi csapatát fogadta a bükkkábrányi sportpályán.
Az ifjúsági csapatok mérkõzését a tiszakesziek 7-1 arányban nyerték meg.
A Vatta-Tiszakeszi felnõtt bajnoki labdarúgó mérkõzés 16 órakor vette kezdetét.

Hirdetés_______________________________________________________________________

 

 

 

 

 

A találkozó a vattaiak helyzeteivel vette kezdetét, nem illetõdtek meg ellenfelüktõl és alakítottak ki sorra helyzeteket, aminek eredményeként a 20. percben máris megszerezték a vezetést Paczók Károly gólja révén.
A gólt követõen a tiszakeszi csapat kapcsolt nagyobb fokozatra és kezdték ostromolni az ellenfelük kapuját, aminek eredményeként a 34. percben kiegyenlítettek, 1-1 lett az állás.
A 39. percben tiszakeszi együttesének sikerült megfordítania az eredményt, Bakó Zsolt találata révé tvették a vezetést, 2-1 lett az eredmény javukra, amely egyben a félidei eredmény is maradt.
A 2. játékrészben a vattaiak megtettek mindent annak érdekében, hogy kiegyenlítsenek, ennek eredményeként az 56. percben Juhos Tamás találata révén gólt is szereztek, így 2-2 lett az állás.
A vattaiak egyenlítést jelentõ gólját követõen ismét nyílt küzdelem alakult ki a 3 pont sorsa iránt, mindkét oldalon voltak lehetõségek.
A 84. percben Makó István könyvelhetett el egy sárga lapot szabálytalan megmozdulását követõen.
A 90. percben pedig Juhos Tamás figyelmeztette még sárga lappal a játékvezetõ.
A vattaiak 2. gólját követõen azonban már egyik fél részérõl sem született találat, így a Vatta-Tiszakeszi felnõtt bajnoki labdarúgó mérkõzés végeredménye tehát 2-2 maradt.


További eredmények és tabella - felnõtt (nagyításhoz kattints a képre!):




További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattints a képre!):



Adjon hírt ismerõseinek errõl a cikkrõl a közösségi oldalakon! Kattintson az ikonokra!

Add az iWiW-hez Add a
Startlaphoz Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!