A vasárnap délutáni megnyitón a Magyar Kultúra Napjához kötõdõen, a helyi hagyományõrzõ csoportok közremûködésével nyílt meg a tárlat. A Kisgyõri Népdalkör és az Énekmondók népzenei kísérettel elõadott dalai után Eperjesi Gergely szavalta el a Himnuszt.
Hirdetés_______________________________________________________________________





Ezt követõen Grúz Attila, a rendezvénynek helyet adó Faluház vezetõje beszélt a neves évfordulóról, illetve köszöntötte a kiállítás alkotóit, szervezõit, üdvözölve azt a szellemiséget, amivel a térség értékeit megõrzik, és igyekeznek maguk is gyarapítani azt.

Tállai András országgyûlési képviselõ köszöntõjében kitért a kultúra ezen szegmensének fontosságára,a természeti környezetünket, az élõvilágot is bemutató kiállítást és magát a kezdeményezést is üdvözölte, hiszen a szervezõk törekvése -többek között - segíti a természetvédelemet, és a saját környezetünk felé fordítja az dél-borsodi térség lakóinak figyelmét, amit az eddigi 12 helyszín és a több mint 6.000 látogató is bizonyít.
A köszöntõ után a kiállítás alkotói, szervezõi mondták el gondolataikat egyrészt a tárlat megszületéséhez vezetõ útról, másrészt a természetvédelemrõl, valamint arról a munkáról, amelynek során kiemelten figyelnek a fiatal korosztály körében végzett szemléletformálásra.
Ezt követõen a látogatók megtekinthették a képeket, illetve elindultak a filmek, és a diavetítés, továbbá lehetõség volt kipróbálni az interaktív térképet is.
A kiállítást a kisgyõri Faluházban február 17-éig hétköznapokon 8-18 óráig lehet megtekinteni. Ezt követõen a tárlat február 18-ától az Ózdi Városi Könyvtár meghívásának tesz eleget, majd március 15-én Mályiban nyílik meg a tárlat a helyi könyvtár meghívására. Április folyamán a Miskolci Egyetemen tekinthetik meg az érdeklõdõk a Dél-Bükk és a Borsodi Mezõség tájait, élõvilágát bemutató tárlatot.

 


 


Adjon hírt ismerõseinek errõl a cikkrõl a közösségi oldalakon! Kattintson az ikonokra!

Add az iWiW-hez Add a Startlaphoz Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!