Az idõseket köszöntötték Mezõkeresztesen

Ebben az évben is nagy számban vettek részt Mezõkeresztesen november 6.-án pénteken a hetven év felettiek, a tiszteletükre rendezett ünnepi mûsoron, és vacsorán a helyi mûvelõdési házban illetve az iskola ebédlõjében.
Az idõsek köszöntése a Harmatcsepp Óvoda nagycsoportosainak játékos elõadásával kezdõdött, majd két vers hangzott el az iskolások elõadásában.

Hirdetés_______________________________________________________________________




Dózsa György polgármester köszöntõjében többek között külön köszönetet mondott mindazért, amit a mára már nagyszülõk, sõt dédszülõk tettek eddigi életük során, és többen tesznek még ma is Mezõkeresztesért.
Az önfeledt szórakozásról, kellemes kikapcsolódásról a Miskolci Nemzeti Színház mûvészei gondoskodtak. Operett és musical slágerekkel szórakoztatták majd egy órán keresztül a jelenlévõket.
Az elõadások záró akkordjaként személyes köszöntésre is sor került. A város vezetése külön ajándékkal köszöntötte a megjelentek közül a legidõsebb nõi és legidõsebb férfi résztvevõt. Egyikük 1919-ben, másikuk 1920-ban született.
Az ünnepi est az iskola ebédlõjében folytatódott. Itt egy-egy szál virág, terített asztal némi itóka és finom vacsora várta a szépkorúakat.
Nem beszélve a sokáig elnyúló kötetlen beszélgetésrõl, kellemes együttlétrõl.

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!