Az alábbiakban egy nemrég Bükkábrányban tartott 50 éves osztálytalálkozóról készített írást adunk közre, egy résztvevõ tollából.

Mint egyik résztvevõje az eseménynek, szeretném szívességüket kérni, hogy az Önöknek tetszõ módon és terjedelemben tennének közzé egy kis emlékeztetõt az 1959-ben végzett általános iskola tanulóinak 50 éves találkozójáról. Bizonyára nem mi lennénk az elsõk. Magam is régóta elkerültem a községbõl, ezért kevés dologról van tudomásom, bár éveken át többször is fotózgatok itt-ott, de sajnos a gyerekeim már nem itt élnek, így az általam összegyûjtött dolgok nem lesznek annyira fontosak másoknak.

Sokszor hall az ember településekrõl, ahol az ott születettek összeadnak emléktárgyakat. Nem tudom, van-e a szülõfalumban is ilyen. Én 1957 telén csináltam olyan fotót, amire emlékszem, a községházáról. 1989. március 15-én, vagy október 23-án, vagy Nagy Imre újratemetésekor, Budapesten lehetett venni 1956-tal foglalkozó (némileg vidéki eseményeket is bemutató fotókkal illusztrált) alkalmilag kiadott újságot. Láttam egy fotót a bükkábrányi revíziónál, ahol tüntettünk, de nem a mi eseményünkrõl készült. Sok dolgot gyûjtögettem aminek a feldolgozása évtizedek óta folyamatosan történik és jó ha végzek velük. Ezzel azt akarnám jelezni, nem tudnám feltétlenül perceken belül elõkeresni az említett újságot. A magyar vonatkozású anyagom kevés.

Amikor a találkozónk volt, én az 1954-es csillebérci üdülésünkrõl a János vitéz táncszerephez kapott fa kardomat és az úttörõcsapat számát viselõ csákót vittem el, s mondták, hogy annak, a helyi gyûjteményben lenne a helye. Én is majd a helyi múzeumra kívánom hagyni az anyag irodalmi részét, de a megyei könyvtárral is szereztettem be külföldi irodalmi lap elsõ száz példányát. Van olyan magyar kiadású eredeti anyagom - irodalmi folyóirat - , amit Japánban 1973-ban újranyomtak a fontossága miatt, de akkor nem volt még arra is pénzem. Emléktáblát is gondoltam. Van fotózva vagy szkennelve Gárdonyi szerkesztésû lap, Jókaitól, közte 19 elsõ megjelenésû Petõfi vers és Szendrey Júlia írása; és amiben az ábrányi önkormányzat melletti szobor ábrázoltja mint társszerzõ által március 15-én bemutatott darabról, nem dicsérõ szöveg jelent meg, vagy az átvonuló hadseregrõl ami egy éjjelre megszállt, 126 ember és 127 ló. Van 1956-ban általunk gyerekek által akkor rajzolt Kossuth címer, amit a parlament is maivá választott. Igyekszem mindent digitalizálni is, és elég gond a papír alapú hordozók sorsát elrendezni. A még élõ osztálytársaimnak is ma kívánok eljuttatni a rendezvényrõl egy órányi videóanyagot, - sajnos a videó energiaellátásának szûk volta késõn derült ki - , illetve cédén fotókat. Ebben azt terveztem, amit még sosem próbáltam, hogy a film mellé a fotót is fel akartam írni. Fotót a tévés megoldású vincseszteres videomagnóval csak nézni lehetett, a számítógép pedig sem a le nem zárt, sem pedig a lezárt filmes lemezt nem érzékelte. Ezért vannak külön. Pár ember kérte, de mivel kívülem nem videóztak és Önöket sem – idõben – hívták, így gondoltam ajándékba mindenkinek eljuttatom. Ezért próbálok elõkészíteni egy kis ismertetõt, hogy ha módjukban áll, tetszésük szerint használjanak belõle. S ha ma találkozhatnék Önök közól valakivel, szívesen tudnám meg, van-e valaki az Eleven Kábeltelevíziójuk mûsoraiból õriz meg válogatást? A Krónikájukból is igen kevés számom van. Egyszer kértem s adott valaki az önkormányzatnál.

Kissé a találkozó elindítói közé kerültem, mert tavaly cseréltem szolgáltatót, és nem akartam, hogy kihagyjanak, így akiket el tudtam érni, felhívtam, kérdezgettem másokról ki mit tud, összeírtam és Szepesi Gyulánénak elküldtem. Õ Kolyveknével végighívott a találkozó elõtt mindenkit. Így mindenki tudott a találkozóról.

Jánosházi Sándorné – egyetlen még élõ tanítónk – beszélt egy keveset a helyi és személyes dolgairól a pályáját illetõen.

Voltunk a temetõben a halott osztálytársaink és tanítóink sírjának megkoszorúzása céljából. Ezután a Malomcsárdába mentünk, és onnan haza. Nagyon egyedi hangulatban indul az ilyen találkozó. Talán nem egyet a félszáz év alatt nem láttunk. Látszik a fotókon és a videón, mennyire élveztük, hogy ki, kit nem ismert meg. Volt, aki egy hónappal eltájolta magát, s amikor felhívták, taxiba ült és úgy jött el.

Két évvel ezelõtt a polgármester számára is adtam át szervezõnek a testvérem találkozójáról dévédét, de nem tudom, hogy megkapta-e és van-e esély arra, hogy minden végzõs találkozós osztály otthagyna egy-egy ilyet emlékbe – ezt talán kellõ idõvel nyár elõtt meg szokták említeni a híradásaikban?

Akik nem helyben laknak, a következõ településekrõl jöttek: Izsák, Kazincbarcika, Mezõkövesd, Miskolcról hárman, Szihalom, Szolnok, Tapolca, Tibolddaróc, Tiszaújváros. A két nem jelenlevõ helybeli közül Kiss János beteg volt.

Jó hangulatú volt a nap volt kellõ idõben erõs zápor, de csak a késõket érintette. Sok olyan történetet hallottam ami nem élt már bennem. Az orosz nyelvet tanító részérõl a büntetés fél lábon állást és a körmösöket igen sokan emlegették. Talán egy találkozónk volt 5 évre a végzéstõl és ez, de öt év múlva kötelezõen ott leszünk, ha meghalunk is.

Az említett dolgokat magam is szívesen rendelkezésére bocsátanám szülõfalumnak, ha elvi garanciát említhetnének és ez publikus lenne, hogy mások is idõben adakoznának. Jut eszembe, hogy a barátom látta nálam az egyfogatú jármot. Mi, két tehenes szekérrel jártunk, de a fõnököm amikor szüretre elhívott – 40 éve – elkértem az udvaráról, azóta õrzöm.

Ennyi kínálkozott arra, hogy a sok idõvel utánunk élõ nemzedék is találjon emléket ami erõsíti. Ha módjukban áll, tetszésük szerint közöljenek a leírtakból és a fotókból.

Dudás József

Bükkábrányi Általános Iskola 1959-ben végzett növendékei:

Hamarosan videós összefoglaló is elérhetõ lesz a rendezvényrõl.