Július 11-én mutatta be a helyi fiatalokból szervezõdött társulat a "Charley nénje" címû zenés darabot a vattai Teleházban.
A 3 felvonásos, humoros jelentekkel tûzdelt darabra megtelt a színházterem, így az ifjú színészpalánták elõadását közel 150-en látták.
A történet szerint Charley és barátja, Jack beleszerettek Kitty-be ás Annie-ba, akiket apjuk féltékenyen õriz.
Ráadásul a fiatalembereket nem veti fel a pénz, ezért esélyük sincs a zord apa jóindulatát elnyerni. Charley nénjének, a dúsgazdag milliomosnak a látogatása azonban reményt kelt a fiatalokba.

Hirdetés_______________________________________________________________________






Remek tervet eszelnek ki, ám mindent tönkre tenni látszik, hogy Donna Lucia, a néni nem érkezik meg. Ezen az apróságon hamar túlteszik magukat a fiatalemberek, és ráveszik barátjukat, hogy játssza el a néni szerepét.
Az igazi bonyodalmak csak ekkor kezdõnek, ám a történet végül happy end-del zárul.
A gyerekek februárban kezdték el a próbákat, a 11 tagú társulatot Kovács Mónika irányította rendezõként, illetve koreográfusként. Az önkormányzat mellett a szülõk is sokat segítettek a darab létrejöttében.
Decemberben újabb bemutató várható, egy másik helyi társulat-amelyben többen szerepelnek a mostani elõadás színészei közül is-a Hotel Menthol címû darabot adja elõ.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!