|
Kápás-dombi szarkák Bükkábrányban
Ránézésre talán semmi különöset nem rejt a cím, hiszen a terület madárvilágához mindig is hozzátartoztak az említett madarak. Itt azonban egészen másról van szó. A címben említett (jó)madarak nem a fák csúcsain üldögélnek. Nagyon is a földön tevékenykednek.
Ha nagyapáink feltámadnának és végig néznének a bükkábrányi Kápás-dombon, minden bizonnyal sírva fakadnának. A valamikor virágzó szõlõ- ültetvényekkel betelepített, már évszázadokkal ezelõtt is gondosan mûvelt terület igencsak siralmas képet mutat.
A szõlõmûvelés majdnem teljesen a múlté. Jobb esetben a kiirtott szõlõk helyét szántók veszik át, van ahol gyümölcsöst telepítettek a szõlõ helyére. Ezek a mûvelt parcellák azonban csak kiabálgatnak egymásnak az elhagyatott, gazzal sûrûn benõtt területek között.
Az idõsebb generáció lassan-lassan kihal, a fiatalabbakat pedig (eltekintve a kevés kivételtõl) már nemigen érdekli a földmûvelés. Persze változik a világ, gyorsul a tempó, elég a munkahelyen helytállni, nem biztos hogy emellett jut idõ és energia a gazdálkodásra. Ezt talán még meg is lehet érteni.
Valahogy magas Déva vára jut eszembe, csak kicsit másképp: amit elültetsz tavasszal, azt nyárra ellopják, amit nyáron megpermetezel, azt õszre nem a seregély vagy a kukac eszi meg, hanem néhány "élelmes" tolvaj.
Kora tavasszal éri az elsõ pofon a szõlõbe látogató tulajdonost: szinte egyetlen tél sem múlik el a fatolvajok garázdálkodása nélkül. Nem is olyan régen panaszkodott egyik barátom, hogy a szántója végében féltve õrzött akácosából mindössze néhány csonk és a szétdobált gallyak köszöngettek felé tavaszra. De viszik a gyümölcsfákat is, különösen olyan helyen, amely egy kissé távolabb esik a falutól.
Több évvel ezelõtt megesett történet, de talán jól jellemzi a helyi állapotokat: az idõs gazduram gondosan kezelte, permetezgette jókora meggyfáját, gondolván, befõttnek, szörpnek, sõt egy kis meggyfickónak való is kitelik majd a termésbõl. Aztán vödörrel, zsákkal felszerelkezve elindult begyûjteni a beérett meggyet és kishíjján rosszul is lett a rá váró látványtól. A fát ugyanis addigra tõbõl kivágták és vitték levelestõl, ágastól, meggyestõl, egyetlen szemet sem ott felejtve a levegõ után kapkodó gazdának.
A közelmúltban két veteményest dézsmáltak meg a zöldség-szarkák.
A tavaszi aszályos idõszak ellenére is szép burgonya termés ígérkezett. Ennek egy részét azonban nemcsak egyszerûen letaposták. Több helyen is szárastól tépték fel a termést, a tojásnyi nagyságú burgonyákat pedig leszedegették és elvitték, a szárak pedig maradtak a gazda legnagyobb bosszúságára. Ugyanitt a vöröshagymát sem kímélte a tolvaj, vagy tolvajok. Ment ez is szárastól, hagymástól, csupán az élvezhetetlen, megvastagodott hagymaszár nem kellett a minden bizonnyal nagyon éhes tettesnek.
Sárgarépa, ugyanitt. Hogy nem a nyulak voltak a tettesek, az világosan látszott. Hisz' nemcsak a levele tûnt el a levesbe valónak, hanem ezt is tövestõl tépték ki és vitték magukkal, jókora hézagokat hagyva a sorok között.
Az õsz közeledtével aztán valóságos búcsújárás indul meg a szilva vagy dió termés begyûjtésére. Persze mondani sem kell, hogy sokan nem a saját maguk által termelt javakat óhajtják begyûjteni. Volt rá példa, hogy a cefrének való szilvát gyûjtögetõ illetõ még el is küldte "melegebb éghajlatra" az õt rajtakapó gazdát. Mentségére szolgáljon, hogy nem tudta hogy kinek a birtokán is szedeget éppen. Így aztán a gazda legalább annyi elégtételt kapott, hogy legalább összeszedték helyette a termést, mivel némi szóváltás után a teli szákok maradtak, a tolvaj pedig távozott.
Van azonban arra is példa, hogy nem is annyira lopni, mint inkább garázdálkodni mennek egyesek a Kápás-dombra. Egy ilyen eset történt nem is olyan rég az egyik szõlõben.
A tavaszi munkák során rendbehozott ültetvény karóinak jó részét kihúzgálták, szétdobálták, még a szomszédos gazosba is jutott belõlük. Arra is volt idejük, hogy a karók egy részébõl máglyát rakjanak. Begyújtani azonban már nem volt alkalmuk. Lebuktak. A tettenérést rendõrségi feljelentés követte, koruk miatt viszont nem büntethetõk a tettesek.
A fentiek után nem csoda, hogy lassan annak a néhány embernek is elmegy a kedve a szõlõmûveléstõl, veteményezéstõl az évszázados szõlõ-dombon, aki eddig nem adta fel. Így aztán lassan elhagyatottá válik ez a terület, még nagyobb lehetõségeket biztosítva azok számára, akik munka nélkül próbálnak haszonra szert tenni.
Kovács Gyula |
Az Eleven Televízió adása - 20...
Az Eleven Televízió adása - 20...
Farsangi mulatság a mezőkeresz...
Farsangi mulatság a mezőkeresz...
