A Bükk Kupa házigazdája volt Bükkábrány
Június 5-én a Bükki Településszövetség hagyományos sportrendezvényének adott helyet a bükkábrányi Arany János Székhelyiskola.
A Bükk kupa keretében atlétikában, lány kézilabdában és fiú labdarúgásban mérkõznek meg a résztvevõ települések általános iskolásai. A résztvevõk Bükkábrányból, Bükkszentkeresztrõl, Répáshutáról, Bükkaranyosról és Kisgyõrbõl érkeztek.

 

Hirdetés_______________________________________________________________________





A reggel gyülekezõvel, regisztrációval kezdõdött, majdaz ünnepélyes megnyitó után kezdõdtek meg az atlétikai számok az iskolamögötti sportudvar salakos pályáján. Két kategóriában mérkõztek megösszesen 5 számban külön a lányok és a fiúk az egyéni versenyek során.Lányoknál 30m és 300m síkfutás valamint távolugrás szerepelt aprogramban. A fiúk 60m-en valamint 600m versenyeztek illetve záráskéntõk is a távolugrásban mutatták meg ügyességüket.
Tíz órától indultak a csapatversenyek. A lányok a sportudvarkézilabdapályáját vették birtokba, míg a fiúk kivonultak asporttelepre, hogy ott mérkõzzenek meg egymással. A rendezvény végén azeredményhirdetés elõtt közös ebéd következett, majd a pontokösszeszámolása után kihirdették a végeredményt. Az egyéni éscsapatversenyek összesített eredménye után idén Kisgyõr csapata végzettaz elsõ helyen õk õrizhetik meg egy évig a Bükk Kupát. Második lettBükkábrány csapata, harmadik Harsány, negyedik pedig Bükkszentkereszt –Répáshuta csapata.

LEÁNY KÉZILABDA MÉRKÕZÉSEK VÉGEREDMÉNYE: 
I.Harsány   20 pont
II.Kisgyõr  16 pont
III.Bükkszentkereszt 12 pont
IV.Bükkábrány  8 pont

Gólkirály: Harsány 2-es játékosa 

FIÚ LABDARÚGÁS VÉGEREDMÉNYE:
I.Harsány
II.Kisgyõr
III.Bükkábrány
IV.Bükkszentkereszt
 
Gólkirály: Pék Péter Kisgyõr 

BÜKK KUPA ÖSSZESÍTETT CSAPAT EREDMÉNYEI: 
I.Kisgyõr  122 pont
II.Bükkábrány  114 pont
III.Harsány  110 pont
IV.Bükkszentkereszt 102 pont

 


Atlétika eredmények 5-6. osztály kategóriában (Nagyításhoz kattintson a képre!)

 

Atlétika eredmények 7-8. osztály kategóriában (Nagyításhoz kattintson a képre!)

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!