Madarak és Fák Napja a mezõnyárádi iskolában
Mezõnyárádon május 22-én került megrendezésre a Madarak és Fák Napja a mezõnyárádi Szederkényi Anna Tagiskolában. Reggel rendhagyó természetvédelmi órával kezdõdött a nap, amelyet Kleszó András természetvédelmi õr tartott. A sorakozó és eligazítás után a csapatok elmondták csatakiáltásukat, nevüket.
Hirdetés_______________________________________________________________________





Ezután indultak el csapatonként, meghatározott idõközönként, külön az alsósok és a felsõsök az állomásokhoz. A kicsik szülõi felügyelet mellett, a nagyobbak már önállóan. Az indulásra várakozókat rengeteg program várta. Elsõként mindjárt rókavadászat kezdõdött, a parkban. 170 db elrejtett rókafejet kellett megtalálni, a fák, bokrok között. A legtöbbet gyûjtõk ajándékot kaptak. Nagy népszerûségnek örvendett a szörpivás kanállal is, ahol idõre kellett kikanalazni a mûanyagpohárból az italt. De volt még szkander, zsákbafutás, hullahopp verseny, aszfaltfestés is. Az állomásokon különbözõ logikai és ügyességi feladatokat kellett a gyermekeknek megoldani hol közösen, hol kisebb csoportban, de akadtak egyéni feladatok is.

Az eredményhirdetésnél külön értékelték az alsó és felsõtagozatot.
 
A kicsiknél:
1. Tûzmadarak (3. osztály)
2. Tigrisek (4. osztály)
3. Turulmadarak (4. osztály)
4. Medvék (2. osztály)
5. Pumák (2. osztály)
6. Pávák (1. osztály)
7. Jégmadarak (3. osztály)
8. Búbos bankák (1. osztály)
 
A nagyoknál
1. Retkes tetvek (6. osztály)
2. Görények (7. osztály)
3. Afrikai gyilkos méhek (7. osztály)
4. Sünik (5. osztály)
5. Fekete Egerek (6. osztály)
6.Denevérek (5. osztály)
 

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!