2009. április 19-én, vasárnap Vatta ifjúsági és felnõtt együttesei idegenbe, ezúttal Sajósenyére utaztak.Az ifjúsági együttesek találkozója 15 órakor vette kezdetét.
Õsszel az ifisták Vattán mérték össze erejüket, akkor a vattaiak 2-1 arányban gyõzték le a senyeieket.
A találkozón már a 3. percben gól született, a sajósenyei Kobzos Márk találata révén 1 gólos elõnyre tettek szert a hazaiak.

 

 

 

Hirdetés_______________________________________________________________________






A gólt követõen a vattaiak bár alakítottak ki helyzeteket, nem sikerült egyenlíteniük, azonban a 29. percben a sajósenyeiek Belencsák Ádám találata révén újabb gól szereztek, így 2-0 lett az állás javukra.

A 37. percben a vattai Vas Bélának mutatott fel sárga lapot a játékvezetõ szabálytalan megmozdulásáért.

A 39. percben a senyeiek tovább növelték elõnyüket, ezúttal Béres Gábor volt eredményes, így 3-0-ra változott a találkozó állása, amely egyben a félidei eredmény is maradt.

A 2. játékrészbõl negyed óra telt el, amikor a sajósenyeieknek sikerült újra megrezegtetni a vattaiak hálóját, Pozsai Levente találata 4-0-ra módosította a mérkõzés eredményét-

A 63. percben a sajósenyei Deák Norbertnek mutatott fel sárga lapot a bíró.

 

A találkozóból hátra lévõ idõben több találat már nem született, így a Sajósenye-Vatta ifjúsági labdarúgó mérkõzés végeredménye – mivel a vattai ifistáknak nem sikerült egyetlen egyszer sem betalálni ellenfelük kapujába – 4-0 lett.

 

A Sajósenye – Vatta felnõtt bajnoki labdarúgó mérkõzés 17 órakor vette kezdetét.
Õsszel Vattán találkozott egymással a két együttes, akkor a vattaiak 3-0- arányban gyõzték le a sajósenyeieket.

A találkozó elején már a 6. percben elõvette a sárga lapját a játékvezetõ és mutatta fel Vass Tamásnak.

A két csapat felváltva alakított ki helyzeteket, azonban az elsõ találatnak a vattai együttes örülhetett, amikor a 18. percben Juhász Krisztián talált be a sajósenyei kapuba, így egy gólos elõnyre tettek szert.

A 45. percben Kõmûves János is elkönyvelhetett magának egy sárga lapot.

 

Az elsõ félidõben mindkét csapat elõtt adódott lehetõség a gólszerzésre, azonban a sajósenyeieknek nem sikerült az egyenlítés, míg a vattaiak sem növelték tovább elõnyüket, így a 2. félidõ egy gólos vattai vezetés mellett kezdõdött el.

 

A sajósenyei csapat egyenlítõ találata az 55. percben született meg, Sugár Szabolcs szerezte meg a senyeiek elsõ találatát, így kiegyenlítettek, 1-1 lett az állás.

A vattai csapat a sajósenyeiek gólját követõen mindent megtett azért, hogy újból megszerezzék a vezetést, azonban a sajósenyei csapat sem elégedett meg a döntetlennel és õk is alakítottak ki helyzeteket.

A találkozón azonban mindkét csapatnak csupán 1-1 gólt sikerült szereznie, így a Sajósenye-Vatta felnõtt bajnoki mérkõzés végeredménye 1-1 maradt.

További eredmények és tabella
itt, a Bükkábrány-Sajószöged mérkõzésnél.

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!