Baleset Bükkábrány és Vatta között-frissítve
Írta: Eleven Televízió   
2007. november 18. vasárnap, 22:26
Összesen 6 ember sérült meg, és 3 autó karambolozott abban a balesetben, amely vasárnap 18 óra körül történt Vatta és Bükkábrány között a 3-as számú fõúton, a bánya bejárata közelében.
Elsõként egy Miskolc felé tartó személygépkocsi elé ugrott ki egy õz, a személyautót vezetõ hölgy nem tudta elkerülni az állattal való ütközést. Eközben az út baloldalára sodródott, ahol félfrontálisan ütközött egy Wartburggal, amelyben 4-en utaztak.
A kettõs ütközés után egy perccel-feltehetõen nem az út-, és látási viszonyoknak megfelelõen közlekedõ autós - Mercedes típusú jármûvével, Miskolc felé haladva, az út közepén lévõ autókba szaladt.
 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________





A balesetnek - a helyszínen lévõ mentõorvosok megállapítása,elsõdleges információk alapján  -2 súlyos, és 4 könnyû sérültje lett, további ellátásra, illetve orvosi vizsgálatokra minden sérültet kórházba szállítottak a mentõk. A tûzoltóknak a helyszínen két embert kellett kiszabadítani az összeroncsolódott autókból.

A fõutat egy óra hosszára teljes szélességében le kellett zárni a helyszínelés miatt, addig a bánya szervízútjára terelték az erre közlekedõket.
A bükkábrányi rendõrõrs parancsnokától megtudtuk, hogy ez már a harmadik õzzel kapcsolatos baleset volt az idén, amely ezen az útszakaszon történt, ezért fokozottan óvatosnak kell lenni, fõleg az esti órákban, sötétedés után, ugyanis az állatok életterén halad keresztül a fõút ezen szakasza.
Másrészt a kettõs ütközés során az út közepére került autókba belerohanó autós esetében igazságügyi szakértõ vizsgálatát is kérték, mivel feltehetõen túl nagy sebességgel közlekedett.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!