2009. március 7-én, szombaton Vatta együttese Tiszaújvárosban a mûfüves pályán – mivel a bajnokság 17. fordulóját elhalasztották – felkészülési mérkõzést játszott a megyei I. osztályban szereplõ Tállya csapatával.
Negyed óra elteltével a tállyaiak szereztek vezetést, majd újabb negyed óra telt el, amikor a tállyai csapat ismét gólt tudott szerezni, így 2-0 lett az eredmény.

Hirdetés_______________________________________________________________________





A 35. percben a vattaiaknak sikerült szépíteniük, Kõmûves János talált be az ellenél kapujába, így 2-1-re módosult az állás.
A vattaiak az elsõ félidõ végére találtak magukra, hiszen a 40. percben máris kiegyenlítettek, Juhász Krisztián gólja 2-2re változtatta az állást.
Majd 3 perc elteltével, Kõmûves János ismét gólt szerzett, így a vattaiak megfordították az állást, 3-2 lett az eredmény javukra.

A második félidõbõl 5 perc telt el, amikor a tállyaiaknak sikerül kiegyenlíteni, 3-3 lett a találkozó állása.
A második játékrészbõl negyed óra telt el, amikor a tállyai csapat javára büntetõt ítélt a bíró, amit értékesíteni tudtak, így 4-3 lett az eredmény javukra, majd pár perccel késõbb ismét 11-est ítélt a játékvezetõ a javukra, amit szintén értékesítettek, így 5-3 lett az állás.
A 73. percben a játékvezetõ a 3. 16-oson belül szabálytalan után is büntetõt ítélt a tállyai csapat javára, amit szintén sikerült értékesíteniük, így 6-3 lett az állás.
A 77. percben a vattaiak újabb találatot könyvelhettek el, ezúttal Juhász Krisztián volt eredményes, így 6-4-re módosult az eredmény.
A mérkõzés vége elõtt pár perccel a tállyaiak még egyszer betaláltak a vattaiak kapujába, így 7-4- lett az állás, amely egyben a találkozó végeredménye is maradt.

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!