Március 3-án ismét ülésezett a vattai képviselõ-testület. A legfontosabb napirendi pont a 2009. évi költségvetés elfogadása volt.
Forráshiány nélkül, 153 millió 753 ezer forintos bevételi és kiadási fõösszeggel fogadták el egyhangúlag a beterjesztett büdzsét a képviselõk.
Mintegy 17 millió forintot költ beruházásokra, felújításokra az önkormányzat, ebbõl 15 millió forint a Polgármesteri Hivatal felújítására beadott pályázat önereje, míg 2 millió 120 ezer forintot egyrészt új irodabútorok vásárlására irányoztak elõ, amelyek a majdani hivatalfelújítás után kerülnek beszerzésre, másrészt a községi konyhára új eszközöket vásárolnak.

Hirdetés_______________________________________________________________________






400 ezer forintot tartalékolnak az elsõ lakáshoz jutók támogatására, továbbá javítják a ravatalozó talapzatát, az orvosi rendelõ tetõszerkezetét, és az csatornát. Az intézményekben tisztasági festésekre kerül majd sor a nyári szünet idején, amelyet a közhasznú munkások végeznek el.
Az önkormányzat a Teleház felújítása miatt felvett hitelt egészen 2014-ig 20 egyenlõ részletben törleszti, az idén is 3 millió forintot kell átutalni erre a célra, két részletben, szeptemberben és decemberben.
A lakosságot közvetlenül érintõ döntések is születtek az ülésen: 10 %-al emelkednek az étkezési térítési díjak, ezek pontos összegérõl tájékoztatást adunk a késõbbiekben.
Mintegy 1,5 millió forintot költenek a Falunapra, amelyet augusztus 8-án rendeznek meg. Megtartják majd az elszármazottak találkozóját, és a tavaly sikerrel debütáló Családi Napot is, ezek idõpontját késõbb határozzák meg.
Az oktatási intézmények társulásban való mûködtete, és a körjegyzõség megalakítása plusz forrásokat von be az önkormányzat költségvetésébe.
A tagóvoda mûködtetése mintegy 10 millió forintba kerül, ezt az állami normatívák fedezik, a településnek a közös költséghez kell 315 ezer forintot biztosítani a társulási központ felé, a tagiskola 38 millió forintos költségvetéséhez 3 millió 820 ezer forintot, a közös költséghez 1 millió 680 ezer forintot kell saját erõbõl hozzátenni.
Mindkét intézménynél az épületek karbantartása az önkormányzat feladata.
A körjegyzõség megalakításával mintegy 10 millió forint megtakarítást tudott elérni az önkormányzat, és 1 fõt nyugdíjba küldtek februárban a vattai hivatalból, a borsodgeszti létszámból pedig 1 fõt elbocsájtottak.1 fõ Vattára kerül át, az ottani hivatalban pedig 1 fõ dolgozik majd. A körjegyzõség mûködtetési költsége összesen mintegy 21 millió forint, ebbõl a Vattára esõ rész 13 millió 724 ezer forint.
A további napirendek között változtattak a szociális rendeleten.
Szigorították a méltányossági közgyógyellátási igazolvány kiadásának szabályait, a felsõ összeghatárt lejjebb állapították meg.
A rendszeres szociális segélyben részesülõket bevonják az "Út a munkához" címû programba, április 1-tõl több csoportban a település gondozását látják majd el, például az iskola, temetõ területének rendbentartását, árkok takarítását végzik el. Egy fõ munkavezetõt alkalmaznak majd közmunkába bevontak irányítására.
A testület megszavazta, hogy az önkormányzat külön hozzájárulás nélkül bérhitelt vehessen fel egy havi munkabér erejéig, amennyiben szükséges.
Elfogadták az Eleven Televízió szerzõdését, és az intézmények számítástechnikai rendszerének karbantartására vonatkozó szerzõdést is 2009-re szólóan.
Döntöttek arról is, hogy a még üzemelõ 23 közkifolyó nagyrészét megszüntetik, csak a legszükségesbbek maradnak meg, így az eddigi 2 millió forintos éves díjnak csak a töredékét kell fizetni a vízmû felé.
Errõl elõzetesen megkérdezték az érintett 32 háztartást, amelyeknek 80 %-a vállalta a vízhálózatra való csatlakozást, míg a többiek nagyrészt saját kútból oldják meg a vízvételezést. A vízmû a gépi munkában ajánlotta fel segítségét, az önkormányzat pedig a közmunkások bevonásával a kézi munkában vesz részt.
A vattai gyerekek által bemutatott "Isten pénze" címû színdarab rendezõi, szervezõi levelet küldtek a testület számára, amelyben megköszönték a képviselõk és a település lakóinak segítségét.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!