Garancia - felújítás a bükkábrányi óvodában |
Írta: Eleven Televízió |
2018. augusztus 23. csütörtök, 13:53 |
Mint sok más hasonló intézményben ilyenkor, még a bükkábrányi óvodában is viszonylag kis létszámmal folyik a nevelő munka. Az viszont feltűnhetett sok arra járónak, hogy az alig nyolc évvel ezelőtt átadott, akkor teljes egészében felújított épület tetőszerkezetén komoly munkákat végeztet az önkormányzat. Sajnos a kivitelező által akkor felrakott új cserép gyári hibásnak bizonyult, így mára egy jelentős része teljesen elhasználódott.
A tetőcserép gyártója öt évre vállalt teljeskörű garanciát a termékre. Mivel azonban ez az öt év már bőven letelt, így a gyár csak az új anyagot biztosítja díjmentesen, a munkadíj miatt az önkormányzatnak is mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Noha a tetőn folyó munkálatok az egész épületet érintik, az intézményben folyó munka zavartalanul tud folytatódni. A munkálatok néhány napon belül befejeződnek, így az új nevelési év már zavartalan körülmények között kezdődhet mind a nebulók, mind a pedagógusok számára. Hirdetés_______________________________________________________________________ SzerkesztőKovács Gyula
szerkesztő, operatőr
Telefon: +36 (30) 395 4289
E-mail: gyula.kovacs@bvmedia.hu RiporterKovács Gyula
szerkesztő, operatőr
Telefon: +36 (30) 395 4289
E-mail: gyula.kovacs@bvmedia.hu OperatőrKovács Gyula
szerkesztő, operatőr
Telefon: +36 (30) 395 4289
E-mail: gyula.kovacs@bvmedia.hu |