"Együtt testvérként" - testvériskolás találkozó Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2018. április 21. szombat, 10:17

Jeles nap volt április 20-a a mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola életében. Ezen a napon ugyanis a nagykörűi Petrovay György Katolikus Általános Iskola ötven diákja és több pedagógusa érkezett vendégségbe a nyárádiakhoz.
A két testvér intézmény kapcsolata ebben az évben indult az egyházmegye kezdeményezésére az "Együtt testvérként" program keretében.
Délelőtt tíz órakor a díszteremben gyülekezett mindenki, ahol előbb Farkas Jánosné a nyárádi iskola igazgatója üdvözölte a vendégeket, majd pedig Nagyné Baráth Ágnes a nagykörűi iskola vezetője mutatta be saját intézményüket, illetve az iskola kórusát. Ők fergeteges hangulatú kocerttel indították a napi programok sorát.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A találkozónak természetesen folytatása is lesz hamarosan, hiszen alig egy hónap múlva már a nyárádi felsősök látogatnak el nagykörűre.
A napot megnyitó koncert után a vendégek a felsőtagozatos osztályokba ülhettek be egy-egy tanítási órára, hogy az iskola ezen szegmensébe is betekinthessenek.
Ebéd után indult az "Ismerd meg Mezőnyárádot!" faluismereti vetélkedő vegyes csapatokban. Ennek során egy-egy  rövid vers alapján kellett a csapatoknak felismerni és felkeresni a község nevezetes pontjait, ott fotóval dokumentálni ottlétüket. A közös programok a vendég diákok körében osztatlan sikert arattak.
A lovaglásra és a vívásra valóbvan sor is került a tornateremben, illetve a suli udvarán.
Másnap, szombaton pedig egy kirándulás várt a vendégekre, melynek során
a matyó fővárosba látogattak el.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com