Diáknap a mezőnyárádi iskolában - teljes felvétel
Írta: Eleven Televízió   
2016. augusztus 08. hétfő, 01:00
alt
A tanév végéhez közeledve, a hagyományokhoz híven diák önkormányzati napot tartottak a mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskolában június 14-én. A nap a reggel 8 óra 30 perctől tartott diákközgyűléssel indult, ahol értékelték az eltelt tanévet, illetve megválasztották a következő év diák önkormányzati vezetőit. Ezt követően a Mezőkövesdi Kutyaiskola agility bemutatója következett. A gyerekek nagyon élvezték a bemutatót és a végén természetesen mindenki meg is simogathatta a kutyusokat. 10 órától egy különleges kézilabda játék vette kezdetét a betonpályán, a diákok a tanárok ellen mérkőzhettek meg. Az izgalmas összecsapás végeredménye végül egy igazságos döntetlen lett.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Ezt követően a gyerekek Kocsis János barlangász előadását hallgathatták meg a kistornateremben. Az előadást követően az osztályok egymást váltva két helyszínen vehettek részt programokon. Volt lehetőség az alpinisták jóvoltából drótkötélpályán csúszásra, illetve kötélhágcsón függeszkedésre. Ezzel párhuzamosan pedig lézerharcra is volt lehetőség az iskola parkjában. Aki éppen nem a függeszkedéssel vagy a lézerharccal foglalatoskodott az a betonpályán egy izgalmas BMX bemutatót tekinthetett meg. Gallik Gábor tanár úr a nap felelőse és szervezője elmondta, hogy a programok folytatásaként délután 14 órától egy különleges és komplex bemutatóra fog sor kerülni a mentők, a tűzoltók és a rendőrség bevonásával. A nap zárásaként a nyolcadikosok különleges, jelmezes tánca gondoskodott a vidám hangulatról, a majd a nagy közös tánccal a flashmobbal ért véget a nap.
 
1. rész
 
 
 
2. rész
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com