Véget ért a tavaszi labdarúgó szezon - bükkábrányi összefoglaló
Írta: Eleven Televízió   
2016. július 06. szerda, 01:00
alt

Véget ért a bajnokság a Megyei II. osztályban szereplő Vatta-BSC ifjúsági együttese számára. Most a lejátszott és felvett találkozókról készült összefoglalót és gólokat tekintetik meg.
Az ifisták az első 2
mérkőzésükön két vereséget szenvedtek el Alsózsolca ellen idegenben, Nyékládháza csapata ellen pedig hazai pályán.
Március 12-én
került sor a BSC-Vatta – Emőd találkozóra. A mérkőzést az ábrányiak Prodan Márk 3, valamint Vágó Zoltán 1 találata révén 4-0 arányban nyerték meg.
Március 20-án Bükkzsérc
otthonába látogattak, akiket 8-2 arányban vertek meg.
Március 26-án
A BSC-Vatta ifistái hazai pályán fogadták Kisgyőr együttesét. A találkozó 4-0-ás hazai győzelemmel ért véget. A gólszerzők Oláh Tamás, Vágó Zoltán és Búzási Alex voltak, akik közül Oláh Tamás 2 gólt szerzett.
Április 3-án Tibolddaróc
otthonába látogattak a vattai ifisták. A találkozót 4-0 arányban nyerték meg. A gólok közül 2-t Vágó Zoltán, míg 1-1-et Oláh Tamás és Kövesdi Alex szereztek.
Április 9-én Tiszakeszi
ellen mérkőztek meg az ábrányiak Vattán, akiktől 4-2 arányban kaptak ki.
Április 17-én
került sor a Mezőnagymihály- BSC-Vatta találkozóra. A találkozót a nagymihályiak 5-2 arányban nyerték meg. Az ábrányi gólokat Vágó Zoltán és Séra Patrik szerezte.
Április 23-án Sajószöged
ellen léptek pályára hazai környezetben az ifisták. A találkozót a szögediek nyerték meg 4-3 arányban. A hazai gólszerzők Oláh Tamás, Búzási Alex és Séra Patrik voltak.
Május 1-jén Hernádnémeti
csapta ellen 4-3-as gólrányú vereséget, míg május 7-én Cserépfalu együttese elllen 13-0-ás győzelmet könyvelhettek el a BSC-Vatta ifistái.

Május 14-én pedig Szirmabesenyő ellen idegenből 2-1-es vereséggel tértek haza.
Május 21-én Ónod
együttesét fogadták a BSC-Vatta ifistái, akiket Prodan Márk 3, valamint Vágó Zoltán, Tusay Ádám, Póta László és Búzási Alex 1-1 gólja révén 7-3 arányban győztek le.

A hátra lévő két fordulóban előbb Mezőcsát együttesét győzték le 3-1 arányban, majd az utolsó fordulóban Harsány csapata ellen 6-1-es gólarányú győzelmet értek el a BSC-Vatta ifistái.
A BSC-Vatta ifistái
tehát a tavasszal lejátszott összesen 15 mérkőzésből 8 győzelmet és 7 vereséget értek el. A győzelmek közül 3-at idegen környezetben, míg 5-öt hazai pályán érték el, míg a 7 vereségből 4-et idegenben, míg 3-at hazai pályán szenvedtek el.

A bajnokság végére pedig összesen 19 győzelemmel, 1 döntetlennel és 10 vereséggel a zsebükben 58 pontot értek el, és így a tabellán az előkelő 5. helyezést érték el.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A Megyei III. osztályban szereplő Bükkábrányi Bányász csapata a tavaszi szezonban az első találkozón Bükkszentkereszt otthonában játszott, akikkel 4-4-es gólarányú döntetlent játszottak.
Március 19-én Mezőnyárád ellen mérkőztek meg hazai pályán, akiket 3-1 larányban győztek le. A gólszerzők Cservák József, Pusoma Viktor és Gyöngy István voltak.
Ezt követően 3 idegenbeli találkozó következett. március 27-én Tiszalúc ellen 6-2-es gólarányú vereséget, április 2-án Sajóörös ellen 6-1-es gólarányú vereséget míg április 9-én Tiszabábolna ellen 5-2-es gólarányú győzelmet értek el.
Április 16-án hazai pályán Köröm csapata ellen 4-1-es gólarányú vereséget szenvedtek el.
Április 23-án Borsodivánka otthonában 4-1 arányban tudtak nyerni.
Ápárilis 30-án Mályi együttese érkezett bükkábrányba. A bányász csapata 6-2-es gólarányú vereséget szenvedett el. A gólszerzők Cservék József és Dósa István voltak.
Május 8-án Tiszapalkonya csapatától idegenben 5-3 arányban kaptak ki, majd május 14-én Szakáld csapatával, szintén idegen pályán 1-1-es döntetlent játszottak.
Május 21-én Mezőcsát csapatától hazai pályán 6-1 arányban kaptak ki.
Május 29-én Mezőkeresztes otthonába látogattak a Bükkábrányi Bányász focistái. A találkozó 4-1-es keresztesi győzelemmel ért véget  Az ábrányi gólt Sós Bence szerezte.
Az utolsó mérkőzésen az ábrányiak Szomolya csapatát fogadták, akiket 2-1 arányban győztek le.

A Bükkábrányi Bányász felnőtt csapata tehát a tavasszal lejátszott összesen 13 mérkőzésből 5 győzelmet 2 döntetlent és 6 vereséget ért el. Az 5 győzelem közül 2 idegenben, míg 3 hazai pályán született, a két döntetlennel végződő találkozót idegenben érték el, míg a 6 vereség közül 4-et idegenben, 2-t hazai környezetben szenvedték el.
Ezzel, valamint az őszi eredménnyel együtt pedig a bajnokság végére a 11. helyen végeztek. .

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com