Mezőkeresztes-Bükkábrányi Bányász bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2016. június 07. kedd, 01:00
alt

2016. május 29-én vasárnap Mezőkeresztes felnőtt csapata hazai környezetben lépett pályára. Ezúttal a Bükkábrányi Bányász csapatát fogadták. A találkozó 17 órakor vette kezdetét. A keresztesi együttes a 29. percben szerezte meg a vezetést, Kovács Péter gólja révén egy gólos előnyre tettek szert.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A 31. percben ismét Kovács Péter talált be a bányászok kapujába, így az állás 2-0-ra változott.
Az első játékrész 2-0-ás keresztesi vezetés mellett ért véget.
A 61. percben újabb hazai gól született, Kovács Péter szerzett gólt, így 3-0 lett az eredmény.
A 69. percben az ábrányiak szépíteni tudtak, Sós Bence talált be a keresztesi kapuba, így az állás 3-1-re módosult.
A 90. percben Kovács Péter megszerezte a találkozón csapata negyedik gólját is 4-1 lett az eredmény.
A Mezőkeresztes-Bükkábrányi Bányász felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye így tehát 4-1 lett.

 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com