Bozsik-torna - A BSC U7 és U9 csapatainak mérkőzései
Írta: Eleven Televízió   
2016. május 17. kedd, 01:00
alt

2016. május 7-én a Bükkábrányi Sport Club U7-es és U9-es csapata Bozsik tornán vett részt Mezőkövesden. A BSC U7-es csapatai Mezőkövesd I. és II. számú csapataival, valamint, Bogács együttesével mérkőztek meg körmérkőzéseken. A BSC I. számú csapata első mérkőzésén Bogács ellen mérkőzött meg. A találkozót az ábrányiak Nagy Zsombor góljai révén 4-2 arányban nyerték meg.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Ezt követően a két bükkábrányi U7-es csapat egymás ellem mérőzött meg. A találkozót a BSC II. számú csapata 3-1 arányban nyerte meg. A II. számú csapat góllövői Tóth Bálint és Tamás Áron voltak, akik közül Tamás Áron két találatot szerzett, míg az I. számú csapat találatát Nagy Zsombor szerezte.
A BSC I. számú
csapata ezt követően Mezőkövesd I. számú együttesével játszott, akiket 6-2 arányban győzték le. A találatok közül hármat Nagy Zsombor, kettőt Tóth Sebestyén, míg egyet Szepesi Vilmos lőtt.
A negyedik mérkőzésen Mezőkövesd II. számú csapata ellen játszották az ábrányiak, akiket 3-1 arányban győztek le. Az ábrányi gólokat Nagy Zsombor szerezte.

A BSC U9-es csapata  Szentistván, Mezőkeresztes és Mezőkövesd 1. és 2. számú csapataival
mérkőzött meg.
Az első
találkozójukat az ábrányiak Szentistván ellen játszották. A mérkőzésen az ábrányiak 4-3- as gólarányú győzelmet értek el. A gólok közül Pap Milán hármat, míg Sütő Máté egyet szerzett.
A második
mérkőzést Mezőkövesd I. csapata ellen játszották. A mérkőzésen Pap Milán egy és Sütő Máté két gólt szerzett, de 4-3 arányban kikaptak.
A harmadik
mérkőzésen Mezőkövesd II. számú együttese ellen 2-2- es gólarányú döntetlen értek el. A két gólszerző Pap Milán és Sütő Máté voltak.
Az utolsó
találkozójukat Mezőkeresztes ellen játszották az ábrányi 9 évesek. Az ábrányiak ezt a mérkőzést döntetlennel zárták, 1-1 lett az eredmény. A gólszerző Pap Milán volt.

A tornán az U7-es korosztályban különdíjban részesült a BSC I. számú csapatából Nagy Zsombor és Tóth Sebestyén, míg a II. számú csapatból Tóth Bálinté s Szemán Bence. Az u9-es korosztályban Pap Milán és Sütő Máté részesült különdíjban.

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com