Mezőkeresztes - Tiszaújváros női kézilabda bajnoki mérkőzés - összefoglaló
Írta: Eleven Televízió   
2016. április 26. kedd, 13:36
alt
Április 16-án, szombaton, a mezőkeresztesi női kézilabda csapat hazai környezetben lépett pályára. Ezúttal Tiszaújváros együttesét fogadta otthonában. A találkozó délután 15 órától vette kezdetét a mezőkeresztesi sportpályán. Ez alkalommal is sokan látogattak ki a mérkőzésre, hogy hangos biztatással szurkoljanak kedvenc csapatuknak.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az 1. félidő hazai góllal indult, de hamarosan a vendégek is pontot szereztek, így az első percekben máris 1-1 volt az állás. A félidő első felében a két csapat felváltva értékesített gólokat, hol egy pont eltéréssel, hol pedig azonos állás mellett játszottak az együttesek. A félidő második felében a Tiszaújvárosi csapat ráerősített és egymás után 5 gólt is sikerült értékesíteniük. A félidő végére a keresztesi csapat behozta lemaradását és 14:14-re zárták az első félidőt.
 
A 2. félidőt a keresztesiek öt gólja indította, ezzel átvéve a vezetést. A félidő első felében a hazai csapat bizonyult eredményesnek, és sorra értékesített pontokat. A félidő második felében a keresztesiek tovább növelték előnyüket, a tiszaújvárosiaknak minden erőfeszítésük ellenére nem sikerült kiegyenlíteniük a már nyolc pontos hátrányukat. A félidő végére a hazai csapat előnye tizenkét pontosra nőt. Így 34:22-re nyerte meg a mérkőzést a mezőkeresztesi csapat.
 
ifj. Palatics Attila, a mezőkeresztesi csapat vezetője így értékelte a mérkőzést:
"A szezon legfontosabb mérkőzésére nagyon összeszedte magát csapatunk és kiváló játékkal a második félidőben állva hagyta az ellenfelet. A nagy tét miatt igen agresszív összecsapás volt. Külön kiemelném Demeter Orsolya teljesítményét, hiszen 16 gólt szerzett a mai napon. A győzelemmel nagy lépést tettünk a bajnoki cím felé, de még szükség van legalább három győzelemre a hátralévő mérkőzéseken. Az ellenfél sérült játékosának mielőbbi gyógyulást kívánunk!"

 

 

 

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com