Mezőnyárád - Mezőcsát bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2016. április 04. hétfő, 01:00
alt
Mezőnyárád  felnőtt csapata 2016. március 26-án a hazai pálya előnyeit élvezhette, ezúttal Mezőcsát 2. számú csapata érkezett hozzájuk. A találkozó 15 órakor kezdődött. A 25. percben született meg a mérkőzésen az első találat, a csátiak szereztek vezetést Barna Attila  révén.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Az első játékrészben a csátiak egyetlen találatán kívül nem született találat egyik fél részéről sem, így a 2. 45 perc egy gólos vendég előny mellett kezdődött el.
A 33. percben
a nyárádiak kiegyenlítettek, Harangozó Ákos lőtt gólt csapatának, így 1-1 lett a találkozó állása.
Az 63. percben
a vendégek ismét vezetést szereztek, ismét Barna Attila volt eredményes, így 2-1 lett az állás Mezőcsát javára.
A 64. percben
a nyárádiaknak sikerült ismét kiegyenlíteniük, Kuzmi László találata révén 2-2 lett az eredmény.
A 72. percben
pedig a nyárádiak át is vették a vezetést, Nagy Gergő gólja 3-2-re változtatta az eredményt.
A 77. percben két gólosra
nőtt a hazaiak előnye, Harangozó Ákos szerzett gólt csapatának, így 4-2 lett az állás.
A 79. percben
megszületetett az ötödik nyárádi gól is, ismét Harangozó Ákos volt eredményes, így 5-2 lett az eredmény.
A 82. percben Nagy Gergő 
talált be ismét a mezőcsáti  kapuba, így 6-2 lett a mérkőzés eredménye.
A 84. percben
még Birinyi Ákos is megörvendeztette csapatát egy újabb találattal, így 7-2-re módosult a találkozó állása.
A Mezőnyárád-Mezőcsát  felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye tehát 7-2 lett.

 
 
 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com