Mályi - Mezőnyárád labdarúgó edzőmérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2016. március 13. vasárnap, 18:05
alt
Mezőnyárád felnőtt csapata 2016. március 6-án Mályi csapata ellen játszott felkészülési mérkőzést Mályiban. az 1. félidő elején a hazai csapatnak egymás után két gólt is sikerült értékesíteniük, ezzel máris 2:0 volt az állás Mályi csapatának javára.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A félidő első felében Koza István volt eredményes a mezőnyárádi csapat részéről, az ő gólja révén 2:1 lett az állás. A félidő végéhez közeledve Pásztor Levente talált be sikeresen Mályi csapatának kapujába, ezzel 2:2-es döntetlenre egyenlített a mezőnyárádi csapat, és ez maradt az első félidő végeredménye is.
 
A 2. félidő elején a hazai csapat ismét átvette a vezetést, és ezt a félidő egész ideje alatt nem is engedte ki többet a kezéből. A félidő második felében már 5:2 volt az állás Mályi csapatának javára. A félidő végén lőtt utolsó góllal, 4 pontos előnnyel 6:2-re győzött Mályi csapata.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com